Gazdaság

Szijjártó az amerikai külügyminiszternek hajbókolt

24.hu
24.hu

2017. 03. 02. 21:57

Telefonos beszélgetésük alapján nagyon megkedvelte Rex Tillerson hazánk külügyminiszterét, aki leszámolna a terroristákkal, de barátságos Moszkvával.
Korábban a témában:

Az Egyesült Államok továbbra is számíthat Magyarországra a terrorellenes küzdelemben és a NATO európai lábának megerősítésében – jelentette ki Szijjártó Péter külügyminiszter az MTI-nek telefonon csütörtökön, miután telefonon tárgyalt Rex Tillerson amerikai külügyminiszterrel.

Szijjártó hozzátette: amerikai kollégája köszönetet mondott, hogy Magyarország részt vesz a terrorizmus elleni küzdelemben. Magyarország pedig büszke arra, hogy azon valamivel több mint két tucat országhoz tartozik, amik valódi katonákat küldenek az Iszlám Állam elleni harchoz, és ezt a szerepvállalást fenn kívánják tartani.

A magyar kormány egyetért a republikánus elnökkel (Donald Trumppal) abban, hogy a NATO-nak sokkal sikeresebbnek kellett volna lennie, és sokkal többet kellett volna tennie mindeddig a terrorizmus elleni küzdelemben, hiszen ma a világ biztonságára egy nem állami szereplő, hanem egy terrorszervezet, az Iszlám Állam jelenti a veszélyt

– mondta Szijjártó. Tillerson meghívta magyar kollégáját március 21-re Washingtonba, ahol az Iszlám Állam elleni koalíció külügyminiszterei ülnek össze, hogy megvitassák a terrorellenes küzdelem jövőjét.

A magyar külügyminiszter biztosította kollégáját, hogy Magyarország támogatja az amerikai elnök elképzelését, hogy a NATO-t – és főleg annak európai lábát – meg kell erősíteni, “és mi törekszünk arra, hogy ebben fontos szerepet játsszunk”.

A két külügyminiszter beszélgetésén szó esett Oroszországról is. Szijjártó szerint Magyarország érdeke az, hogy Oroszország és az Egyesült Államok között kiegyensúlyozott, pragmatikus viszony jöjjön létre,

hiszen amikor a Kelet és a Nyugat között bármikor konfliktus volt a történelem során, annak Európa, és azon belül Közép-Európa itta meg levét.

Szerinte Budapest szorít az új amerikai adminisztrációnak és az orosz vezetésnek azért, hogy jobban ki tudjanak jönni egymással, mint a korábbi években.

Szijjártó tájékoztatta Tillersont, hogy a magyar beruházási környezet úgy alakult az utóbbi időszakban, hogy már 1650 amerikai vállalat van Magyarországon, ameik összesen több mint százezer embert foglalkoztatnak. Az amerikai beruházások értéke pedig meghaladta a 9 milliárd dollárt az országban.

E témákon túl Szijjártó gratulált az új amerikai kormány győzelméhez, hiszen a magyar kormány (az elnökválasztáskor) a republikánusoknak szorított, Trump programjában ugyanis számos olyan elem volt, ami sokkal közelebb áll a magyar politikához, mint a demokraták elképzelései. Rex Tillerson kijelentette: az Egyesült Államok nagy barátja Magyarországnak.

(MTI)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.