Gazdaság

Tovább bővült az emberiségre legveszélyesebb szuperbaktériumok listája

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rangsorolta az emberiségre legveszélyesebb, az antibiotikumokkal szemben ellenálló szuperbaktériumokat – írja a BBC. A lista összeállításánál a globális halálozási rátát, illetve azt vették figyelembe, hogy a baktérium mennyire rezisztens az antibiotikumokkal szemben. Szempont volt az is, hogy az adott vaktérium okozta megbetegedés mekkora terhet ró az egészségügyi rendszerekre.

A lista élén a gramm-negatív baktériumok állnak, ezek közé tartozik az E. Coli is, amely tüdő gyulladást és vérmérgezést okozhat a legyengült kórházi betegeknél. A listát a nyáron, Németországban esedéked G20 csúcs előtt is átnézik. A szervezet célja, hogy felhívja a kormányok figyelmét a szuperbatériumok veszélyeire és olyan antibiotikumok fejlesztését szorgalmazza, amelyek hatásosak ellenük.

Egyedül a gyógyszeriparnak nem fog menni

A  WHO főigazgató-helyettese, dr. Marie-Paule Kieny elmondta: a szuperbaktériumok száma rohamosan nő, ezért a kormánynak is ki kell venniük a részüket a harcból, mert ha csak gyógyszeripartól várják a megoldást, az emberiség ki fog futni az időből. Kieny hozzátette: az is veszélyforrás lehet, hogy a gyógyszeripari vállalatoknál fontosabb szempont lesz a profit, mint a hatékony megoldás.

A listán válságos besorolást kapott az Acinetobacter baumannii, Pseudomonas aeruginosa, Enterobacteriaceae, magas prioritásúként nevezték meg az Enterococcus faecium, Staphylococcus aureus, Helicobacter pylori, Campylobacter, a szalmonella és a gonokokkusz baktériumat, közepes prioritású kategóriába került a Haemophilus influenzae és a Shigella-baktérium.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik