Gazdaság

Megint többet kellett várni a céges pénzekre

Tavaly a számlák kétharmadát fizették pontosan a vállalkozások, ám ez az eredmény néhány százalékponttal elmarad a 2015-östől, derült ki a Bisnode Magyarország Kft. Fizetési Tapasztalat programjából. Nemcsak az átlagos számlafizetési határidő hanem az átlagos késedelem is növekedett, így egyes szektorok cégeinél a 40 nap feletti késések is előfordulnak.

Kétharmad fizetett csak időben

2013-ban még a követelések mindössze 62 százalékát fizették ki időben a vállalkozások. Az elmúlt néhány évet vizsgálva 2015-ben volt a legjobb a helyzet; ekkor a számlák 68 százalékát fizették be a határidő lejártáig a cégek. A tavalyi évben kisebb visszaesés történt, így – a 2014-es értékhez hasonlóan – a számlák 65,66 százaléka került pontosan kiegyenlítésre. A késve rendezett számlák közül a 60 napon túli késéssel fizetett számlák aránya 0,25 százalékponttal 1,28 százalékra emelkedett a tavalyi évben, míg a számlák 0,65 százalékára 90 napnál is többet kellett várniuk a hitelezőknek.

Nem mindegy az sem, melyik ágazatokkal állunk üzleti kapcsolatban, hiszen jelentős különbségek lehetnek köztük a fizetési fegyelemnél. A bútorgyártásban például a számlák mintegy 2,8 százalékát több mint 90 napos, míg a papíriparban a számlák 3,4 százalékát csak több mint 60 napos csúszással fizetik ki.

Hosszabbodtak a határidők

Az átlagos fizetési határidők alakulása Magyarországon csökkenő trendet mutatott az elmúlt években. A Bisnode Fizetési Tapasztalat program adataiból jól látszik, hogy míg 2013-ban 27,1 nap, addig 2014-ben 25,8, 2015-ben pedig 25,9 nap volt az átlagos érték. 2016-ban viszont csaknem 1,5 nappal növekedett a vállalkozások számára biztosított fizetési határidő átlagos értéke, így a tavalyi évet 27,32 napos átlaggal zárta a cégvilág.

A fizetési fegyelmet ugyancsak jól jellemző mutatószám a fizetési késedelem, ami átlagosan több mint 4,5 nappal növekedett 2015 és 2016 között. Igaz, még így is 2,3 nappal jobb a 2013-as értéknél.

Legek

A legnagyobb fizetési határidővel a vegyipari, számítógép, elektronikai, optikai termékeket gyártó és a gépipari vállalkozások működnek, nekik átlagosan 40 napos vagy még ennél is hosszabb lejáratra állítanak ki számlát.

A legrövidebb – átlagosan 15 napos – számlafizetési határidővel a művészet, szórakoztatás, szabadidős tevékenységet végző cégek szembesülnek, de hasonlóan rövid fizetési határidőt kapnak a bútorgyártó, az oktató, a vendéglátó és az egészségügyi cégek.

Magasan vezeti a legtöbbet késő szektorok listáját a fafeldolgozóipar, átlagosan 42 nap késedelemmel. Őket 35 nappal az ingatlanügyletekkel foglalkozó cégek követik, a negatív toplista harmadik helyére pedig az egészségügyi cégek kerültek fel 29 nappal.

A legkevesebb csúszással fizető szektorok a bányászat és a textilipar egyaránt 10 nap, valamint az egyéb szolgáltatást nyújtó cégek 11 nap késéssel.

2016-ban a fafeldolgozó cégek partnereinek kellett a legtöbbet várniuk pénzükre, hiszen a szektor cégei a számla kiállítását követően átlagosan 75 nappal rendezték csak tartozásukat.

Több mint 55 napot kellett várniuk a pénzükre a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásával, a papíriparral, a gépiparral és az ingatlanügyletekkel foglalkozó cégek szállítóinak is a számla kibocsátását követően. A papíripari vállalkozásokkal együttműködő cégeknek már csak azért is kell különösen körültekintően eljárniuk partnereik megválasztásakor, mert a szektorban a számlák alig több mint felét fizetik csak ki időben, sőt a hatvan napon túli késések aránya is itt a legmagasabb, emelte ki a cégcsoport Country Managere, Keleti József.

Megyék, ahol az átlagnál is többet kell várni

A Bisnode adatai alapján Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok, Zala, Fejér és Somogy megye cégei kapják átlagosan a leghosszabb fizetési határidőket partnereiktől, rájuk legalább 30 napos átlagos fizetési határidő a jellemző. A legnagyobb fizetési késések viszont Szabolcs-Szatmár-Bereg és Komárom-Esztergom megye cégeinél fordul elő, ezeken a területeken ugyanis az átlagos késedelem tavaly meghaladta a 30 napot. Nem meglepő, hogy pont ennek a két megyének a cégeire kell a legtöbbet várnunk, rájuk az átlagosan legalább 60 napot kell várni a számla kibocsátását követően. A leggyorsabban – átlagosan 36 nap alatt – a nógrádi cégek fizetnek, nem csoda , hogy ebben a megyében a legalacsonyabb, mindössze 11 napos az átlagos késés.

Bár országos átlagban a számlák kétharmadát késedelem nélkül fizetik ki, akadnak megyék, amelyek jópár százalékkal elmaradnak az országos átlagtól. Arányaiban a legkevesebb számlát Somogy megyében fizetik ki időben, ugyanis a somogyi cégek átlagosan tízből négy számla ellenértékét késve utalják. Minimálisan jobb csak a helyzet a fővárosban és Vas megyében, de a legalacsonyabb átlagos késéssel rendelkező Nógrád megyében is mindössze a számlák 65,05 százalékát rendezik lejárat előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik