Gazdaság

Vodafone vs Telekom: a Közbeszerzési Döntőbizottság fellebbez az állami mobiltender ügyében

A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) megfellebbezi azt a közbenső bírósági végzést, amely felfüggesztette azon KDB-határozat végrehajtását, amely jóváhagyta a Vodafone állami mobilszolgáltatási tenderből való kizárását.

A tendert a Közbeszerzési Ellátási Főigazgatóság (KEF) írta ki, amely az eljárásból kizárta a Vodafone Zrt.-t, a mobilszolgáltató szerint “túl alacsony árajánlatra hivatkozva”. A KEF az eljárás nyertesével, a Magyar Telekommal február 6-án megkötötte a szerződést.

A Közbeszerzési Döntőbizottság az MTI érdeklődésére azt közölte kedden: a Vodafone jogorvoslati kérelmét a KDB 2017. január 17-én elutasította, így lezárult a szerződéskötési tiltás, és ezzel az időponttal megnyílt az ajánlatkérő számára a szerződéskötés lehetősége.

A KDB szerint nem jogerős a bíróság intézkedése

A döntés felülvizsgálatára irányuló keresetet a Vodafone január 23-án nyújtotta be a döntőbizottsághoz, amelyet az késedelem nélkül továbbított a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz. A KDB-határozat végrehajtását a bíróság egy közbenső végzéssel (az ítélethozatal előtt) február 9-én felfüggesztette, de már a szerződés megkötését követően – áll a KDB írásos válaszában.

A KDB hangsúlyozza, hogy a bíróság ideiglenes intézkedése nem jogerős. A döntőbizottság, élve a törvény adta lehetőségével, a rendelkezésre álló 15 napon belül megfellebbezi a közbenső végzést.

Mindkét mobilszolgáltató perelni fog

A Vodafone múlt héten pénteken közölte, hogy álláspontja szerint a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság végleges döntésének hiányában az állami mobilszolgáltatási tenderben a KEF eljárása nem zárult le jogerősen, így érvénytelennek tekinti a Magyar Telekom és a KEF között megkötött szerződést. A mobilszolgáltató társaság közölte azt is, hogy polgári peres eljárást is indít a Magyar Telekom és a KEF ellen.

A Magyar Telekom szintén pert indít a Vodafone ellen, mert álláspontja szerint az “rosszhiszemű és valótlan állításokat közölt” az állami mobilszolgáltatási szerződéskötéssel kapcsolatban. Pénteki közleményükben leszögezték: a KEF és a Magyar Telekom között “egy jogszerű és eredményes közbeszerzési eljárás eredményeként” jött létre a február 6-án aláírt szerződés, amelyet “a felek valamennyi irányadó jogszabály betűjét és szellemét maradéktalanul betartva kötötték meg. A szerződés jogszerű és érvényes”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik