Gazdaság

Durván drágult a tej és a sajt decemberben

Decemberben is folytatódott az áremelkedés a tejpiacon, és 88,65 forintra nőtt a tej kilónkénti termelői ára, ami a novemberihez képest 6, az egy évvel korábbihoz viszonyítva viszont 13 százalékos növekedést jelent; ezzel a termelők többsége elérte a fedezeti pontot - írta az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) adataira hivatkozva a hétfői Világgazdaság.

Az AKI ugyanakkor azt is jelezte, hogy a nyerstej kiviteli ára a belpiaci árnál még mindig 18 százalékkal magasabb, 104,67 forint volt, de 2016 áprilisa óta először csökkent az előző havihoz viszonyítva. A 2015 decemberihez képest viszont még mindig 31 százalékkal volt magasabb. A belpiaci konszolidáció jele ugyanakkor, hogy a kivitel mennyisége is éppen ilyen arányban csökkent az egy évvel korábbihoz képest – tették hozzá.

A lap az AKI adatira hivatkozva azt írja, az áremelkedés végigfutott a termékpályán: a trappista sajt feldolgozói értékesítési ára 19 százalékkal, a 2,8 százalék zsírtartalmú dobozos friss fejé pedig 10 százalékkal nőtt decemberben az előző év utolsó hónapjában mérthez képest. Ugyanakkor a fogyasztókhoz mérsékeltebb áremelkedés jutott el, a KSH adatai szerint a trappista bolti ára 6, a 2,8 százalékos friss tejé pedig 1 százalékkal nőtt – írták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik