Gazdaság

Csigalassú lesz, de kilométerenként 2,3 milliárdot vihet el az esztergomi vasút

120 milliárdba kerülhet az esztergomi vasútvonal teljes felújítása. A kiegészítő beruházásokra 50 milliárd forintot költenek még el 2018-ig, miután három évig 53 milliárdból a nagy részét már átépítették – írta meg a Figyelő.

Egy évtizednél is tovább tart a főváros és Esztergom közti vasútvonal felújítása,  ennyi idő alatt már egy nagy sebességű vasutat is meg lehetett volna építeni.

De nemcsak az idő lett volna elég, hanem a költségek is: a vicinális ugyanis kilométerenként 2,3 milliárd forintra jön ki. Ez eléri az eddigi legdrágább hazai vasútfejlesztés, a Szajol-Püspökladány vonal költségeit – derül ki a cikkből.

A lap szerint azért is kétséges az óriási összegű beruházás értelme, mert ha az utasok számára leosztjuk a beruházás költségeit 30 évre, amit a beruházások időtartamaként számolni szoktak, akkor

minden egyes utazás 1421 forintba kerül, nem számítva az üzemeltetési költségeket.

Miközben a napi 8 ezer vasutazóra az állam elkölt 120 milliárdot, a közel napi félmillió utast szállító 3-as metró felújítására is ugyanennyit szánnak csak, ami nem fedezi egyelőre a 180 milliárdosra felkúszó költségeket.

Az egyik legproblémásabb magyar vasútfejlesztési projektről további részletek a Figyelő csütörtökön megjelenő számában olvashatók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik