Gazdaság

Brexit: rövidesen elhagyhatják a bankok Londont

A brit EU-tagság megszűnéséből eredő üzleti bizonytalanságok miatt heteken belül elkezdődhet a bankok elvándorlása a londoni Cityből.

Anthony Browne, Brit Bankszövetség vezérigazgatója írta ezt a The Observer című vasárnapi lapban megjelent cikkében.

A brit pénzügyi szolgáltatási szektor messze a brit gazdaság legnagyobb exportágazata, az EU-társállamokkal folytatott külkereskedelmének éves értéke meghaladja a 20 milliárd fontot (hétezer milliárd forint) – hangsúlyozza. Browne szerint azonban a bankszektorra valószínűleg nagyobb hatást gyakorol a Brexit, mint a brit gazdaság bármely más ágazatára, mivel szabályozása és törvényi jogosultságai EU-jogszabályokra épülnek, így a Brexit után kérdésessé válhat a City bankjainak külföldi szolgáltatásnyújtási jogosultsága.

Ha a kérdés rendezését a szakmai szabályozási szervezetekre bíznák, akkor viszonylag gyors és racionális megoldás születhetne, ám a döntést politikusok hozzák majd meg, és úgy tűnik, ők kereskedelemellenes irányú tárgyalásokra készülnek. Normális esetben a kereskedelmi tárgyalások a meglévő akadályok lebontását célozzák, ám ezúttal a tárgyalások arról folynak majd, hogy a mostani akadálytalan kereskedelem elé milyen korlátokat kell állítani.

 

Browne szerint az üzleti vállalkozások nem várhatnak az utolsó pillanatig. A londoni Cityben honos nemzetközi bankok számára valós az a kockázat, hogy passporting jogaik, a kontinentális EU-gazdaságokra szóló szolgáltatásnyújtási engedélyeik hirtelen megszűnnek, és pénzügyi szolgáltatási tevékenységük egyszerűen illegálissá válik.

Egy friss tanulmány szerint a legrosszabb Brexit-forgatókönyvek megvalósulása esetén az EU-piachoz kötődő citybeli üzleti aktivitás 40-50 százalékkal zuhanna, ami 18-20 milliárd font bevételkiesést és 31-35 ezer munkahely megszűnését okozná a Cityben. Ez azonban csak a közvetlen hatás lenne, a tovagyűrűző másodlagos hatások miatt még további 14-18 milliárd font bevétel és 34-40 ezer munkahely kerülhet veszélybe.

A legrosszabb forgatókönyv szélsőérték-hatása így akár 38 milliárd font bevételkieséssel és 75 ezer munkahely megszűnésével is járhat a Cityben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik