Gazdaság

Nem engedik szabadságra dolgozóikat az áruházláncok

Több vállalatnál elrendelték: a munkavállalóknak kötelező legkésőbb november végéig kivenniük idei szabadnapjaikat, mert az ünnepi forgalomban kevés lesz a rendelkezésre álló kiszolgálószemélyzet a boltokban.

 

Újabb, jogszabályba ütköző korlátozást vezetett be több áruházlánc – írja a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetére hivatkozva a Magyar Idők. Utasításaik szerint az idén várhatóan erős lakossági fogyasztással járó karácsony előtti bevásárlási szezonban, illetve a két ünnep között nem mehetnek szabadságra az áruházi dolgozók, helyette egyes cégeknél október, míg másutt november végéig kötelezően ki kell venniük a még meglévő szabadnapokat.

Bubenkó Csaba, a szervezet elnöke szerint akkora a munkaerőhiány a boltokban, hogy a kereskedők már most igyekeznek bebiztosítani magukat a vásárlói rohamra. Márpedig a jogszabály előírja, hogy évente hétnapnyi szabadsággal szabadon rendelkezhet a munkavállaló, ezt azonban szerinte a profitorientált vállalatok figyelmen kívül hagyják. Emiatt több üzletlánc alkalmazottja panasszal fordult a szakszervezethez.

Már a nyáron is akadtak problémák azzal, hogy nem engedték hosszabb szabadságra a dolgozókat egyes üzletekben, mert a munkaerőhiány már akkor problémákat okozott az idén is több mint ötszázalékos forgalombővülést produkáló ágazatban

– nyilatkozta a lapnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik