Gazdaság

2 százalék alatt is lehet az idei hiány

Az első fél év költségvetési folyamatai alapján a gazdálkodás hatékonyságának erősödését látja a Költségvetési Tanács, főként a bevételek beszedésében, de a kiadások tervezett szinten tartásában is, a kedvező helyzet lehetőséget ad szerintük az országvédelmi alap felhasználására.

A tanács kedden az MTI-nek megküldött, a költségvetés helyzetéről szóló elemzése megállapítja: a büdzsé teljesülése az időarányosnak megfelelő, a várható folyamatok alapján a tervezett 2 százalékos hiány teljesíthető, sőt alacsonyabb is lehet.Megállapításuk szerint az egyre alacsonyabb költségvetési hiány kedvező hatása, hogy nem kell elvonni túlzott mértékben a megtakarításokat a jövedelemtulajdonosoktól. Ugyanakkor felhívják a figyelmet arra is, hogy a hiány csökkentése során figyelemmel kell lenni a gazdasági növekedés alakulására.

Az elemzés alapján korábban az állam kiugróan magas finanszírozási igénye “elszívta” a belföldi forrásokat a magánszektor beruházásai elől, és növelte a külső adósságot – e kedvezőtlen állapot megszűnésével eddig ki nem használt lehetőségek is kiaknázhatók a magánszektorban, de ehhez a hitelezési aktivitás megfelelő élénkülése is szükséges.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik