Gazdaság

Százezren tervezik új lakás vásárlását az országban

Budapesten és nagyobb vidéki városokban közel százezren tervezik új építésű lakás vásárlását a következő öt évben – derül ki a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia Magyarország lakásfejlesztő és az Ipsos Zrt. piackutató cég felméréséből.

A legfrissebb adatok szerint az új lakások potenciális vásárlóinak 80 százaléka saját részre, tizedük befektetési, 8 százalékuk pedig mindkét célra tervez beruházást.

A kutatásban résztvevők válaszai alapján elmondható, hogy Budapesten több mint 78 ezren tervezik, hogy öt éven belül újépítésű lakást vásárolnak a kutatás szerint. A vidéki nagyvárosokban 22 ezerre tehető azok száma, akik szintén új lakóingatlant vennének az elkövetkező években. Túlnyomó többségük saját célra keres új otthont, nem pedig befektetési céllal.

A lakáspiacon elterjedt vélekedéssel ellentétben a kutatás azt mutatja, hogy azon hazai vevők aránya, akik befektetési céllal szándékoznak lakást vásárolni, jóval alacsonyabb a saját használatra vásárlást tervezőkkel szemben

– mutatott rá Földi Tibor, a lakásfejlesztő vezérigazgatója.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.