Gazdaság

Nagyon úgy néz ki, hogy jó évjárat lesz az idei bor

Mennyiségileg vegyes, de minőségileg jó évjárat lehet az idei bor a szüret első tapasztalatai, a szőlős gazdák és borászok várakozásai alapján. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) a hegybírók által beküldött termésbecslési adatok összegzését követően az idei szőlőtermés volumenét országosan 385 ezer tonnára becsüli. Ez 70 százalékos lékinyerési aránnyal kalkulálva 2,7 millió hektoliter seprős újbornak felel meg.

Múlt évi

A Törley Pezsgőpincészetnél a múlt héten – augusztus 23-án – kezdték el szedni Etyeken az irsai Olivért. A pincészet teljes, 870 hektáros birtokából az irsai Olivér 45 hektárt tesz ki. A leszüretelt irsai Olivér az idén 421 tonna, amelyből 3100 hektoliter bor készülhet. Tavaly 371 tonna irsai Olivért szedtek le, és 2800 hektoliter bor készült belőle. A különbség a termőre fordult új telepítésű terület többletéből adódik, tájékoztatott a Törley Pezsgőpincészet.

Közölték azt is, hogy ebben az évben a cégnél 840 hektárról szüretelnek, és összesen mintegy 8600 tonnányi szőlőt várnak. Ebből a mennyiségből 64 500 hektoliter bor készülhet. A múlt évben leszüretelt szőlő 8400 tonnát tett ki, amelyből összesen 63 ezer hektoliter bor került a pincébe. Az irsai Olivér leszedése után az idei szüret a rizlingszilváni, a zenit és az ottonel muskotály fajták szedésével folytatódik. A szakemberek arra számítanak, ha szép lesz az ősz, akkor múlt évihez hasonló jó minőség várható.

A soproni borvidéken a tavaszi fagy, valamint  a csapadékos nyár eleji időjárás miatt kialakult lisztharmat fertőzések ellenére is bíznak a jó évjáratban.

Orosz Csaba, a Soproni Borút Egyesület elnöke emlékeztetett, hogy április végén a hajnali fagyokban a borvidék termő területeinek 70-80 százaléka károsodott. Hangsúlyozta: bizonyos szőlőfajták azonban jól reprodukálták magukat. Így például a zöld veltelini esetében – amely a borvidék fő fehérszőlő fajtája – a károsodás után csupán 30-40 százalékos termés kiesésre számítanak.

Lisztharmat

A fő kékszőlő fajtából, a Kékfrankosból ugyan kevesebb termés várható, de a fürtök szépek. A legkevésbé a sauvignon blanc állt helyre. Ahol nem volt fagy és eredményesen védekeztek a lisztharmat fertőzés ellen, ott a tavalyi évhez hasonló mennyiséggel számolnak.

Molnár Tibor, a Vincellér borászat ügyvezetője is optimista az idei évjáratot tekintve. Ők szeptember 10-15. körül  kezdik majd a bornak való zenit szüretét, a kékszőlőket azonban október eleje előtt semmiképp sem szedik le. A tavaszi fagy a fertőbozi és a kópházi területeiket károsította – 60-70 százalékban -, de a termés bizonyos mennyiségben reprodukálta magát.

A pannonhalmi borvidéken a tavalyi rekord 27 ezer mázsánál 10-15 százalékkal kevesebb termésre, s egy erős közepes évjáratra számítanak. Liptai Zsolt, a Pannonhalmi Borvidék Hegyközség elnöke elmondta: a borvidéken a szőlő mintegy 15 százaléka fagyott el tavasszal, s a nyári csapadékos időjárás, ahogy a soproni, úgy a pannonhalmi borvidéken is kedvezett a lisztharmat és a peronoszpóra fertőzéseknek.

Reménykednek a száraz időszakban a gazdák, mert magas a talaj víztartalma, s a szőlőbogyók is telítettek. A párás, csapadékos idő a szőlők rothadását eredményezheti. Az irsai Olivér fajtával megkezdődött már a szüret, de általánosságban 7-10 napos csúszásban van a szőlő érése tavalyhoz képest. A Pannonhalmi Apátsági Pincészetben szeptember 8. táján a sauvignon blanc-nal kezdődik a szüret.

Visszafogott

A villányi gazdák többsége szeptember elején kezdi szüretelni a borvidék sajátosságát jelentő portugieser vörösbor alapanyagául szolgáló kékoportót. Az átlagosnál kevesebb mennyiség, ugyanakkor jó minőségű szőlő termett idén a 2500 hektár területű borvidéken 377 hektáron termesztett fajtából, mondta Nagy Gergely, a Villányi Borvidék Hegyközségi Tanácsának titkára. A szakember “viszontagságosnak” nevezte az évjáratot utalva arra, hogy a bortermelők munkáját kora tavasszal fagykár, nyáron az átlagosnál hűvösebb és csapadékosabb időjárás, szórványos jégkár, valamit a lisztharmat és a peronoszpóra elleni védekezés is nehezítette.

Jelezte: a Villány kedvelt testes, karakteres vörösborait adó bordeaux-i fajták közül szeptember közepén kezdik szüretelni a merlot termését (293 hektár), a cabernet franc-t (330 hektár) és a sauvignont (437 hektár) pedig októberben.

Jó évjáratra számítanak az idén a villányi Vylyan szőlőbirtok és pincészetnél, ahol 120 hektáron 12 szőlőfajtát termelnek, és évente 12-15 féle borból 600-650 ezer üveget palackoznak.

Kiemelkedő

A Tokaj-hegyaljai történelmi borvidéken kiemelkedő minőségűnek ígérkezik a 2016-os évjárat, annak ellenére, hogy a rendkívül csapadékos július nem kedvezett a szőlőnek, és jég is verte a tőkéket – mondta a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke. Prácser Miklós tájékoztatása szerint idén mintegy 350 ezer mázsa szőlőt szüretelnek le a termelők az 5,5 ezer hektáros borvidéken, ez jó közepes termésnek felel meg.

A korai érésű fajták, a muskotályos, a kabar szedése várhatóan szeptember elején megkezdődik, míg a hagyományos, Tokaj-hegyaljai szőlők, a furmint, a hárslevelű szüreteléséhez vélhetően szeptember végén, október elején kezdenek a gazdák. A minőség kiemelkedő évjáratra utal.

A térség legnagyobb integrátora, felvásárlója a Grand Tokaj – a korábbi Tokaj Kereskedőház Zrt. – már korábban meghirdette az átvételi árakat, lényegében ehhez igazodnak a többi szőlőbirtokok is. E szerint a szőlő kilójáért 100-350 forintot kaphatnak idén a termelők.

Körkép: MTI
Kiemelt kép: 1930 / Fortepan

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik