Gazdaság

Menő lett Budapesten szállodát nyitni

A felpörgő turizmus hatására az első fél évben a magyarországi szállodai kínálat bővülése több mint a négyszeresével haladja meg a 2014-es szintet – derül ki a CBRE ingatlan-tanácsadó felméréséből. Jövőre is hasonló méretű növekedés várható.

A folyamatosan bővülő turizmus hatására országszerte felpörögtek a hotelfejlesztések: az első fél évben kilenc hotel nyílt meg Magyarországon, mellettük további hét átadását tervezik az év második felében.

Az ideihez képest azonban változik a kínálat összetétele: míg 2016-ban a legtöbb hotel a vidéket gazdagítja, addig jövőre a bővülés nagyobb hányada (71 százalék) már a fővárosban összpontosul. A tervek szerint több ötcsillagos hotel is nyílik 2017-ben Budapesten.

Budapesten eddig három szállodát adtak át, de további két projekt befejezésére számít a CBRE az év hátralévő részében. Mindhárom a főváros belső kerületeiben nyílt meg, kettő előkelő történelmi épületekben átlagosan 100 szobával, a harmadik fejlesztés pedig egy 38 szobás butikhotel volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik