Gazdaság

Elég nagy bajban leszünk, ha lassít az Audi

audi-gyár (audi-gyár, győr, )
audi-gyár (audi-gyár, győr, )
Az autóipar nélkül meg lenne lőve a magyar gazdaság. Harmadával esne az ipar teljesítménye, és a GDP is 5 százalékkal kevesebb lenne, a hiány pedig minimum 140 milliárd forinttal nőne.

Magyarország járműipari kitettsége már most óriási, ezért igencsak kockázatos a gazdaságpolitika szempontjából, hogy az Audi lassítana a tempón az év végétől. Ugyan a kiesést pótolhatja a Mercedes újabb beruházása, de a függőséget ez biztos tovább növeli – derül ki a Világgazdaság kutakodásából.

A járműgyártás a magyar GDP-hez 4,61 százalékot tett hozzá 2014-ben önmagában is, ám az arány tovább emelkedett tavaly, amikor az ágazat az ipari termelésnek már a 28,6 százalékát adta az előző évi 26 százalék után. A magyar nemzeti összterméknek a feldolgozóipar közel a negyedét teszi ki, és ennek ma már a legjelentősebb szeletét adják az autógyárak. A termelés zömét az Audi, a Mercedes, az Opel és a Suzuki négyese adja.

A lap szerint azt, hogy az autógyárak eltűnése milyen közvetett hatásokkal járna, nem igazán tudja megbecsülni senki. De biztos, hogy a GDP vélhetően legalább 5 százalékkal esne, miközben a költségvetési bevételkiesés is nagyobb volna a korábban számoltnál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik