Gazdaság

DK: A kormány visszatartja a magyar vállalkozásoknak szánt EU-s pénzeket

Egy áprilisi törvénymódosítás miatt hónapok óta áll az EU-s pályázatok értékelése, jelenleg a teljes kis- és középvállalkozói szféra a
kormányra vár. Van olyan szektor, ahol tavaly december óta várják, hogy pályázhassanak, hiába – állítja Gyurcsány pártja.

Arra is emlékeztetnek közleményükben, hogy Lázár János ígérete szerint már június végével újra kellett volna indulnia az EU-s pályázatok elbírálásának. De mint megjegyzik, a törvényt úgy módosították, hogy még augusztusban sem tudnak neki megfelelni. Jelenleg tehát az Orbán-kormány akadályozza meg, hogy a magyar vállalkozások hozzájuthassanak a nekik szánt EU-s pénzekhez – vonják le a következtetést.

Sőt, az ellenzéki párt szerint nem kizárt, hogy a kormány ebben is a brüsszeli hivatalnokok álnokoskodását sejteti majd az EU-ellenes hergelés jegyében. Holott szerintük saját maga akadályozta meg a magyar cégek támogatáshoz jutását.

A Demokratikus Koalíció szerint felháborító, hogy míg a kormány akár a költségvetésből is megelőlegezi a Mészáros Lőrincek milliárdjait, addig a boldogulásért valóban küzdő és dolgozó magyar cégeket saját kezűleg fosztja meg a Brüsszelben nekik szánt fejlesztési pénzektől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik