Gazdaság

Törvény kötelezi a román hipermarketeket, hogy a friss áru több mint fele hazai legyen

szupermarket (szupermarket, )
szupermarket (szupermarket, )
Kihirdette Klaus Iohannis román elnök a hipermarketeket több román élelmiszer forgalmazására kötelező törvényt.

Az elnöki hivatal hétfőn közölte: Iohannis aláírta a bukaresti parlament által június elején megszavazott indítványt, amely módosította a 2009 óta hatályos, élelmiszerek forgalmazására vonatkozó törvényt.

A módosítás értelmében a 2 millió eurónál magasabb árbevételt elérő üzletláncokat arra kötelezik, hogy a friss termékeik 51 százalékát úgynevezett rövid beszerzési láncon keresztül vásárolják meg. Ezzel a kezdeményezők azt akarják elérni, hogy a nagy üzletek az említett arányban a helyi termelőktől vásároljanak húst, tojást, zöldséget, gyümölcsöt, mézet, valamint tej- és péktermékeket.Emellett arra is kötelezték a nagy üzletláncokat, hogy a húsárun tüntessék fel a származási országot, a feldolgozott hústermékeken pedig a Romániából származó nyersanyag arányát. Az előírásokat megszegő hipermarketekre 100 ezertől (mintegy 7 millió forint) 150 ezer lejig terjedő bírságot róhatnak ki.

Nem ez a megoldás

A romániai nagy üzletláncok érdekeit védő egyesület sajnálatát fejezte ki, hogy Iohannis kihirdette a törvényt. Szerintük a módosítás a nagy üzletláncok ellen irányul, és úgy vélik, a kezdeményezők nyilatkozatai ellenére nem szavatolja a helyi termelők támogatását.

Emellett szerintük sérti a vásárlók szabadságát, hogy a legjobb minőségű és árban is versenyképes termékeket választhassák. Az egyesület szerint a jogszabály kihat az árakra, és drágulni fognak az élelmiszerek. Szerintük a törvénymódosítás összeegyeztethetetlen az európai szabványokkal, ezért az uniós fórumokon kérik ennek kivizsgálását.

Esély a román termelőknek

Az indítványt kezdeményező román liberálisok üdvözölték a jogszabály kihirdetését, és úgy vélték, hogy ezzel a román termelőknek esélyük nyílik felvenni a harcot a nemzetközi vállalatok “illojális konkurenciájával”.

A romániai termelőktől származó friss termékekre vonatkozó kötelezettség hat hónap múlva lép hatályba, addig a kormánynak ki kell dolgoznia az alkalmazási szabályokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik