Gazdaság

Százezres adósságért hatmilliárdos zárolás

A bank banktitokra hivatkozva nem adott magyarázatot.

Egy kisebb NAV-adósság után inkasszózott volna csillagászati összeget egy bank egy alapítvány számláján – írja a Magyar Nemzet a Neptun Vitorlázó Sportegyesület kálváriájáról. A pénzintézet banktitkokra hivatkozva nem adott érdemi választ a lap kérdéseire.

A tíz éve alapított egyesületnek a milliárdos zárolások miatt idén február végéig mínusz hatmilliárdos egyenleget mutatott a kontója, noha az utóbbi időben nem aktív a szervezet, forgalom sem volt a számlán, lényegében csak a számlavezetési díjat, a banki jutalékokat terhelték rá, illetve ez a titokzatos hatmilliárd forintos zárolás történt.

Amikor az egyesület vezetője rákérdezett, a bank azzal indokolta a zárolást, hogy a NAV inkasszót vezetett a számlára. Wolf Gábor szerint azonban az bőven százezer forint alatti ügy volt, ezért érthetetlennek tartja a NAV-os összegen felüli zárolást.

A Magyar Nemzet több banki szakértővel is beszélt, akik a konkrét ügy kapcsán csak általánosan fogalmazták meg véleményüket és jelezték, hasonló ügyről, még egyikük sem hallott. Wolf Gábor szerint ügyintézői tévedés lehetett,
megfontolja az esetleges jogi lépéseket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik