Gazdaság

Rengeteg pénzt hozhat a foci-Eb a játékosoknak és az MLSZ-nek is

Akadnak, akik az osztrákok elleni Eb-győzelem után azon keseregnek, mibe kerül nekünk a siker, lehetne hasznosabban elkölteni a focira kiadott pénzt. Pedig az EB-részvétel egyáltalán nem rossz üzlet – állítja az Azénpénzem.hu cikke. A csapat ugyanis már eddig is milliárdokat hozott.

Az UEFA az Európa-bajnokságból összesen 450-500 millió eurónyi (139 milliárd – 155 milliárd forint) bevételre számít. Az eddigi tapasztalatok alapján várható, hogy a végösszeg a magasabb számhoz közelít majd, ugyanis már a csoportmérkőzések közel telt házak előtt zajlanak.

A teljes bevételből a terv szerint 301 millió eurót osztanak szét a résztvevők között (ez 2012-ben még 215 millió volt). Önmagában az, hogy a magyar csapat bejutott az Eb-döntőbe, már összesen 8 millió euró (2,6 milliárd forint) forint bevételt jelentett, amiből 6 millió euró (1,9 milliárd forint) már januárban meg is érkezett az MLSZ számlájára. Ennél már most jobban is állunk, ugyanis a csoportmeccsek győzteseinek – így nekünk is az osztrák meccsért – egymillió euró (310 millió forint) jár. (Döntetlen esetén a csapatok megosztoznak a díjon, 500 ezer–500 ezer eurót kapnak.)

A győzelmi pénz 30 százalékát pedig a játékosok kapják meg. Ez azt jelenti, hogy (mivel 23 főből áll a keret) átlagosan 4 millió forintot kaphatnak fejenként a labdarúgók, de valószínűleg lesz, aki kevesebb bónuszhoz jut – számolta ki a Pénzcentrum.hu.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik