Gazdaság

Varga: A kormány mindenki számára megélhető növekedést kíván elérni

Varga-Mihaly(210x140).jpg (Array)
Varga-Mihaly(210x140).jpg (Array)

A kormány olyan pályára akarja átállítani a magyar gazdaságot, amely számottevő külső források nélkül is biztosítani tudja a dinamikus növekedést – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Világgazdaság Magyarország jövőjéről szóló szakmai konferenciáján. Mint mondta: a kormánynak olyan jövőképe van, amely egyszerre alapul az adottságok ismeretén, a már elért eredményeken és a fejlett ipari országokhoz való felzárkózás igényén.

Legfontosabb törekvésünk továbbra is, hogy minél több embernek legyen nemcsak megélhetést jelentő, hanem a szakmai fejlődést is biztosító munkája Magyarországon, hogy tovább javuljanak a családok életkörülményei, és hogy hosszabb távon választ tudjunk adni a demográfiai kihívásokra – fogalmazott Varga Mihály.

A célok megvalósítása érdekében a fiskális fegyelem megtartása mellett a kormány folytatja az adósságcsökkentést, ösztönzi a beruházások, fejlesztések bővülését – tette hozzá.

Jelszó: újraiparosítás

A szakminiszter kijelentette: a kiegyensúlyozott fejlődéshez meg kell teremteni a gazdaság hosszú távú növekedésének hajtóerejét, az újraiparosítást, amelynek cselekvési programját az Irinyi Tervben, az Ipar 4.0-ban és a Jedlik Ányos Tervben határozta meg a kormány. A célkitűzéseket szolgálja az uniós források nagyobb hányada és a szakképzés átalakítása is. Varga Mihály a gazdaságpolitika eredményeit – a foglalkoztatottság bővülését, a bérek folyamatos és tartós emelkedését – elemezve aláhúzta, hogy a kormány mindenki számára megélhető növekedést kíván elérni.

Hozzátette: ez megvalósulhat adócsökkentés, adókedvezmény formájában, de jelen van a keresetek emelkedésében, ahogyan a szaktudás megszerzésének bővülő lehetőségeiben és a javuló lakáskörülményekben is. A kormánynak mindig is határozott víziója volt Magyarország válságból való kivezetéséről – emlékeztetett a miniszter. Mint mondta: nem késlekedtünk egyszer sem, amikor az érdekeinket szolgáló döntéseket kellett meghoznunk, és mára korábbi kritikusaink – elsősorban a külföldi szakmai intézmények, az OECD, az Európai Bizottság és most legutóbb a Fitch Ratings már elismerik eredményeinket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik