Gazdaság

Kevesebb a pancsolmány, valami elindult mézügyben

Elindult az érdemi egyeztetés mézügyben, az első kerekasztal-beszélgetést már megtartották a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szervezésében, a tárgyalások a közeljövőben várhatóan folytatódnak – értesült a Magyar Nemzet.

Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke, Boross Péter a rendezvényen elmondta: látványosan tisztult a mézpiac az elmúlt időszak hatékony hatósági fellépésének köszönhetően, az importméz aránya jelentősen csökkent a kereskedelemben, ez a hazai piac silány mézektől való tisztulását eredményezte.

Kevésbé tartja előrelépésnek az új fórumot Takács Ferenc, az Aranynektár Kft. vezetője, aki szerint leginkább részletkérdésekről esett szó és olyanok is megjelentek, akik senkit sem képviseltek, mert nem kaptak rá felhatalmazást. Szerinte az értékesítéssel kellene többet foglalkozni, mivel nagy  mennyiségű méz maradt az országban.

A magyar méhészek nemzetközi tiltakozást is szerveztek Brüsszelben, és több esetben tüntettek idehaza a kínai álméz és a hamisított „mézkeverékek” miatt. A méhészek többek között azt szeretnék elérni az EU-nál, hogy ne csak azt kelljen jelezni a címkén, hogy uniós és unión kívüli keverék van az üvegben, hanem a pontos származási helyet is. Ilyen módosításra legkorábban ősztől lehet számítani.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik