Gazdaság

Orbán kiemelt jelentőségű ügyekről döntött

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítottak több beruházást.

Felgyorsulhat több projekt, miután a legfrissebb Magyar Közlönyben olvasható határozatok szerint azoknál a hatósági ügyek intézése egyszerűsödik.

Az Orbán Viktor által aláírt kormányrendeletek szerint nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügy lett:

–       a CSABAcast Könnyűfémöntöde Kft. Apc község területén megvalósuló beruházása,

–       az érdi multifunkcionális sportközpont megvalósítása,

–       a Yanfeng Hungary Automotive Interior Systems Kft. Pápa területén megvalósuló beruházása,

–       a Söpte külterületén megvalósuló ipari telephely kialakítása.

A kormány “a Tolmács község külterületén fekvő, ipari-gazdasági övezetbe tartozó” földrészletet beruházási célterületté nyilvánította és határozott a kárpátaljai gazdaságfejlesztési stratégiáról is. A célok megvalósítására 2016-ban 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ad és támogatja, hogy a Magyar Export-Import Bank tőkéjét megemeljék a kárpátaljai vállalkozásoknak szóló, 20 milliárd forint összegű kedvezményes hitelkeret biztosításáért.

A kabinet ezen túl létrehozott egy Szociálpolitikai Tanácsot. A 15 tagú testület javaslatot tehet, véleményezhet. A szociálpolitikáért és nyugdíjpolitikáért felelős miniszternek. Feladatuk ellátásáért a tagok díjazást nem kapnak, de jogosultak a tevékenységükhöz kötődő – számlával igazolt – szállás-, illetve útiköltségük megtérítésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik