Gazdaság

A Költségvetési Tanács tíznapos határidő alatt vizsgálja meg a jövő évi büdzsét

A Költségvetési Tanács (KT) a törvényes, tíznapos határidő alatt vizsgálja meg a jövő évi büdzsét, ezt követően hozza nyilvánosságra véleményét - mondta Kovács Árpád, a KT elnöke az MTI-nek szerdán.

Kovács Árpád azt követően nyilatkozott, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azt mondta az MTI-nek: a büdzsé tervezetét szerdán juttatja el a tárca a Költségvetési Tanácsnak.
A KT elnöke elmondta: az előkészítő tanulmányok elkészültek. A KT a véleményének kialakításához emellett felhasználja, igénybe veszi az Állami Számvevőszék vizsgálatait, illetve a Magyar Nemzeti Bank makrogazdasági elemzéseit – fűzte hozzá.

Ezeket a tanulmányokat, elemzéseket felhasználva fogalmazza meg a sokoldalúan kialakított, magalapozott véleményét – mondta Kovács Árpád.

Az adócsökkentés és otthonteremtés a szlogen

Varga Mihály az MTI-nek nyilatkozva az adócsökkentés és az otthonteremtés költségvetésének nevezte a jövő évi büdzsét szerdán. Kiemelte: a sertéshús mellett a tej, a tojás és a baromfi áfája csökkenhet jövőre 5 százalékra, de mérséklődik az internethasználat és az éttermi szolgáltatások forgalmi adója is. Az állam működési büdzséje nullszaldós lesz – fűzte hozzá.

“A jövő évi költségvetés biztosítja, hogy mindenki léphessen egyet előre, a büdzsé nagyobb biztonságot nyújt a magyar állampolgárok számára” – hangsúlyozta a miniszter. Az adócsökkentés miatt kieső bevételekre, illetve az otthonteremtési támogatások növelése miatt emelkedő kiadásokra fedezetet jelentenek a gyorsuló gazdasági növekedés és a fehéredő gazdaságnak köszönhető pluszbevételek, az idei 2,5 százalék után jövőre 3,1 százalékkal bővülhet a gazdaság – mondta a miniszter. A büdzsében 2,4 százalékos GDP-arányos hiány mellett az államadósság is tovább csökken – tette hozzá.

Az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése mellett a kormány arra készül, hogy az éttermi szolgáltatások áfáját 27 százalékról 18 százalékra mérsékelje, amely 2018-ban tovább csökkenhet 5 százalékra – ismertette a nemzetgazdasági miniszter. Ezt a tervet a Magyar Szállodaszövetség rögtön üdvözölte is.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) korábban honlapján közölte, hogy a 2017. évi költségvetési törvényjavaslatot április 26-án nyújtja be a kormány az Országgyűlésnek, hogy azt legkésőbb a tavaszi ülésszak utolsó napján el lehessen fogadni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik