Gazdaság

Mol-INA-ügy: folytatódik a döntőbírósági eljárás

Folytatódik a döntőbírósági eljárás Mol-INA-ügyben, a horvát kormány azt is kérni fogja, hogy az INA fektessen be a finomítókba, mondta Tomislav Panenic horvát gazdasági miniszter a Vecernji List horvát napilapban kedden megjelent interjújában.

Kijelentette: a döntőbírósági eljárásra azért volt szükség, mert a két főrészvényes, a Mol Nyrt. és a horvát állam nem tudtak közös nevezőre jutni a horvát olajipari vállalat irányítását és fejlődését illetően. Az INA 49,08 százaléka a Molé, és rendelkezik az olajtársaság irányítói jogaival is, 44,84 százaléka pedig a horvát államé.

Figyelembe véve, hogy a Moltól idáig nem érkezett olyan javaslat, amely elfogadható lett volna a horvát kormány számára, vagyis “amely védené a horvát nemzeti érdekeket”, a döntőbírósági eljárás folytatódik.

A bizonytalan politikai környezet, amely körülvesz minket, úgy vélem, indokolja a követeléseinket.

A gazdasági miniszter szerint a választottbírósági eljárás különösen indokolt olyan esetben, “amikor bizonyítottan korrupt és manipulatív intézkedések hozták az INA-t a jelenlegi helyzetbe”.

A per lefolytatáshoz az anyagiakat biztosította a kormány a költségvetésben, a parlament pedig elfogadta, monda Panenic.

A lap azért készített interjút a gazdasági miniszterrel, mert az Mol-INA-ügyben az elmúlt hetekben egymásnak ellentmondó információk láttak napvilágot. Sajtóértesülések szerint a két koalíciós partner, a jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) és a független Híd párt között vita dúl az INA sorsáról.

Kormányközeli források szerint a kormány eladná a Molnak a részvények 19 százalékát, amivel a magyar vállalat többségi részvényessé válhatna az INA-ban. Tihomir Oreskovic kormányfő ugyanakkor cáfolta a hírt. Egy hetilapnak korábban úgy nyilatkozott: az INA-részvények eladása jelen pillanatban nem opció.

Darko Horvat (HDZ) a kis- és középvállalkozási ügyek minisztere többször is kijelentette, hogy nincs szükség döntőbírósági eljárásra a Mol-INA-ügyben. Tomislav Panenic (Híd) a Vecernji Listnek ugyanakkor azt mondta, hogy a kormány energiapolitikáját ő képviseli, nem pedig Darko Horvat.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik