Gazdaság

Még több libamájat exportálhatunk Thaiföldre

liba (liba, )
liba (liba, )

Az idén várhatóan jelentősen növelhető a magyar libamáj kivitele Thaiföldre – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) az Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felelős miniszteri biztosa hétfőn telefonon az MTI-nek Bangkokból.

Budai Gyula, aki hivatalos látogatáson tartózkodik a thaiföldi fővárosban közölte: tárgyalt a magyar libamájat importáló thaiföldi U&V Inter-Trade vállalat vezérigazgatójával, aki arról tájékoztatta, hogy a múlt évi mintegy 40 tonna magyar libamájjal szemben az idén várhatóan több magyar libamájat importálnak.

Jól jön a francia influenza

A miniszteri biztos hozzátette: a jelentős magyar exportnövekedés lehetőségét az adja, hogy a francia libamájra importtilalom van érvényben Thaiföldön a baromfiinfluenza miatt, Magyarországot pedig már levették erről a listáról. A thaiföldi, piacbővítést célzó tárgyalások azért fontosak, mert az orosz embargó miatt Magyarországnak továbbra is szüksége van az alternatív piacokra, a térség pedig alkalmas jó minőségű magyar élelmiszerek elhelyezésére – jegyezte meg Budai Gyula. A miniszteri biztos elmondta: a thaiföldi fővárosban a magyar hízott kacsa és a fehér liba exportlehetőségéről is tárgyalt, hiszen a víziszárnyasok kivitelének növelése is fontos célkitűzés.

Budai Gyula megállapodott a helyi mezőgazdasági és szövetkezeti minisztérium élelmiszer-ipari termékek importengedélyezéséért felelős főfelügyelőjével, hogy ez év májusában a thaiföldi karanténhivatal szakértői Magyarországra utaznak, és elvégzik azoknak a magyar cégeknek a vizsgálatát, amelyek Thaiföldre szeretnének magyar kacsát, libát és más termékeket szállítani. E vizsgálat előkészítése már három éve folyik.

Amennyiben a magyar cégek megfelelnek a thaiföldi előírásoknak, úgy várhatóan már ez év szeptembere körül megkezdődhetnek a szállítások Magyarországról Thaiföldre.

A miniszteri biztos tájékoztatott arról is, hogy a thaiföldi mezőgazdasági és szövetkezeti minisztériumban a két ország közötti további együttműködés lehetőségeiről is tárgyalt. Szóba került a thaiföldi egzotikus gyümölcsök magyarországi behozatala, továbbá a thaiföldi agrártárca szakmai és tudományos együttműködést is kezdeményezett. Például a szőlészet és a borászat területén szeretnének szorosabb kapcsolatot teremteni a két ország között, a már meglévő kapcsolataik mellett a Corvinus Egyetemmel is. Kiemelten érdeklődnek a szárazságtűrő szőlőfajták iránt, amelyeket Thaiföldön szeretnének termeszteni – tette hozzá Budai Gyula.

A miniszteri biztos thaiföldi látogatása után Szingapúrba utazik, részt vesz Délkelet-Ázsia legjelentősebb élelmiszer-ipari kiállításán a Food and Hotel Asian, ahol magyar cégek is bemutatkoznak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik