Gazdaság

A kormány arra játszik, hogy nem jönnek vissza a kiszorított cafeteriacégek

szep-kartya(210x140)(1).jpg (szép kártya, )
szep-kartya(210x140)(1).jpg (szép kártya, )

Könnyen megeshet, hogy nem is lesz már idehaza cafetéria-rendszer, mire ítélet születik mindhárom olyan perben, amelyet a hazai piacról törvényi erővel kiszorított külföldi multinacionális vállalatok indítottak Magyarország ellen – derül ki a Magyar Idők összeállításából.

Három francia kötődésű cég – az Edenred, a Le Chéque Déjeuner, valamint a Sodexo Pass – külön-külön terjesztette elő igényét a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál – írta a Magyar Idők. A lapot úgy tájékoztatta az igazságügyi minisztérium, hogy mindhárom cég arra hivatkozik: hazánk megsértett egy, a francia és a magyar kormány között 1987-ben létrejött egyezményt.

A jogalkotási munkálatokat ugyanakkor nem a washingtoni eljárások ítéleteinek várható tartalma, hanem a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság februári határozata tette égetően szükségessé. Az unió bírái ugyanis több ponton is jogsértőnek minősítették az Erzsébet-utalványról és a Szép-kártyáról szóló hazai szabályrendszert, így a rendelkezéseken mindenképpen módosítani kell.

Az igazságügyi tárca államtitkára azt nyilatkozta a lapnak: az EU bíróságának ítélete nem kötelezi Magyarországot arra, hogy a régi szereplőket visszaengedje. A hajdani rendszert tehát nem kell visszaállítani, azaz az uniós jog sérelme piacnyitás nélkül, más módokon is orvosolható.

 

Ez valóban így van, de a lap nem tesz említést a cégek jövőbeni kártérítési lehetőségéről, amit az EU-bíróság ítélete nyomán jó eséllyel meg is nyernének a magyar bíróságokon a magyar állam ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik