Gazdaság

Megjöttek a bikák, évek óta ezt a fellendülést várta a magyar piac

Eltelt 2016 első három hónapja. A forgalom kétéves rekordot döntött a foghíjas márciusban, és a vezető részvényekben is nagy a sztori most. Virág Ferenc, a Random Capital Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint lesznek még idén további sikersztorik is. A Bank Centerből jelentjük!

A négy tőzsdei szünnap ellenére erős volt a március havi részvényforgalom (286,6 mrd Ft) a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). A BUX továbbra is világszinten felülteljesített, az index érték 13,4 százalékos erősödés után 26 451 ponton állt a hónap utolsó napján. A szekciótagok forgalmi rangsorában az első helyet változatlanul a Concorde birtokolja, a második a Wood, a harmadik az Erste. A húsvéti ünnepek miatt kiesett két nap és a március 15-e miatti háromnapos tőzsdei kereskedési hét ellenére sem lett gyengébb az összforgalom a BÉT-en. Sőt, a 19 márciusi kereskedési nap a szökőnapos februárhoz (21 kereskedési nap) képest 50 százalékkal magasabb részvényforgalmat hozott a parketten (286 578 millió Ft). A napi átlagforgalom 15,1 mrd Ft volt, ami az elmúlt két évet tekintve rekordnak számít. A BÉT azonnali piaci forgalma 295,57 mrd Ft, a turbo certifikátok, warrantok forgalma 8,1 mrd Ft volt.

Ötéves stratégiát fogadott el március során a Budapesti Értéktőzsde igazgatósága, amely 2016 és 2020 között kívánja segíteni a vállalatokat abban, hogy piaci forrásból finanszírozzák a jövőben a fejlesztéseiket. A stratégia öt pillérre alapszik:

  • Sikeres tőzsdei bevezetések
  • Kormányzati támogatás
  • A piacszerkezet megújítása
  • Befektetői bázis erősítése
    Kötvénypiaci, derivatív piac, árupiac erősítése

Nagy Márton, a tőzsde elnöke a bejelentéskor arról beszélt, hogy a tőkepiaci kapitalizáció növelése a magyar gazdaság növekedését is eredményezi, ezért a stratégia megvalósítását a BÉT a kormány támogatásával kívánja végrehajtani. A BÉT kapitalizációja most a magyar GDP 18 százalékát éri el, ezt az arányt 30 százalékra akarják növelni.

Dr. Balog Ádám az MKB Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója és Cselovszki Róbert az Erste Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója személyében két új Igazgatósági tagot választott a Budapesti Értéktőzsde rendkívüli közgyűlése. Ezzel a hét fős testületben négy delegált piaci szereplő, többséget képviselve. A fő tulajdonos MNB számára kiemelten fontos, hogy a piaci szereplők többségben legyenek a tőzsde Igazgatóságában, ezzel is biztosítva a BÉT átlátható működését, valamint a február végén elfogadott 2016-2020-ra vonatkozó stratégiának sikeres megvalósítását is.

Virág Ferenccel, a Random Capital Zrt. elnök-vezérigazgatójával beszélgettünk a piacról.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik