Gazdaság
család (család, három gyerekkel, gyerek, szülő)

A fiatalok harmada még mindig a szüleivel él

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2016. 04. 04. 06:17

Huszonegy év alatt több mint duplájára nőtt azoknak a fiataloknak a száma, akik bár elmúltak 20 évesek, még mindig a szüleikkel élnek, írja hétfői számában a Magyar Nemzet.

A lap a Központi Statisztikai Hivatal műhelytanulmánya alapján azt írja: a 20-39 éves korosztály 31,4 százaléka él a szüleivel, 1990 óta folyamatosan növekszik a demográfiai szempontból hátrányos életformát választók száma. Az elemzés szerint míg 1990-ben 459 ezren éltek a szüleikkel ebben a korosztályban, 2010-re számuk majdnem megduplázódott, 819 ezerre nőtt, és bár a növekedés üteme mérséklődött, ma 883 ezer “felnőtt gyereket” tartanak nyilván.Az elemzés szerint kitolódott a fiatalok önállósodása: míg 1990-ben a 21 évesek körében már több volt az önálló, mint a szüleivel élő fiatal, addig most a váltás már csak a 25. életévtől következik be.

A legnagyobb arányban a 20-24 éves fiatalok laknak még otthon, alátámasztva ezzel az iskolában töltött évek növekedését. Az elemzés szerint a férfiak közül többen és tovább maradnak a szüleikkel, mint a nők, és míg a felnőtt gyerekként élő férfiak száma másfélszeresére emelkedett, a nőknél 25 százalékos növekedést lehet elkönyvelni. Jelentős a különbség az iskolai végzettség tekintetében: az érintettek többségének érettségi a legmagasabb végzettsége, csupán 17 százalékuknak van diplomája, írja a Magyar Nemzet.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.