Gazdaság

NAK: jövő hétfőn is lehet még őstermelői igazolványt kiváltani és érvényesíteni

őstermelő (őstermelő)
őstermelő (őstermelő)

Jövő hétfőn, március 21-én még van lehetőség az új őstermelői igazolványok kiváltására, valamint a hatályos igazolványok érvényesítésére január 1-re visszamenőleg a falugazdászoknál, mert az eredeti határidő, március 20-a vasárnapra esik – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) csütörtökön.

A kamara felhívja a figyelmet a közleményben arra, hogy ezen a napon valószínűleg már csak azoknak lesz lehetősége az ügyintézésre, akik előre egyeztetett időponttal rendelkeznek.A NAK ezért arra kéri az őstermelőket, hogy akik még nem tették meg, minél hamarabb keressék meg falugazdászukat. A falugazdász-irodák többsége március 19-én, szombaton is nyitva tart. A falugazdászok elérhetőségei megtalálhatók a kamara honlapján.

Nem kell kicserélniük igazolványukat azoknak az őstermelőknek, akik 2014-ben vagy 2015-ben váltották ki (mert az még hatályos), és emellett rendelkeznek erre az adóévre érvényes értékesítési betétlappal is. Számukra az új őstermelői kormányrendelet lehetővé teszi, hogy a meglévő igazolványukat 2016. október 1. és december 31. között cseréljék ki – írják.

A NAK azt kéri, hogy akinek nem a jogvesztő, 2016. március 21. napján lejáró határidő miatt szükséges az ügyintézés, azok lehetőség szerint a határidő lejártát követően intézzék őstermelői igazolvánnyal kapcsolatos ügyeiket.

Az ügyintézés meggyorsítása érdekében a kamara közzétett a honlapján egy előre kitölthető táblázatot, amelyben az őstermelők rögzíthetik a saját, illetve a használatukban lévő földterületek adatait. Ennek a táblázatnak kitöltése valamennyi őstermelő számára javasolt, de kifejezetten azoknak, akik több földterületen, illetve helyrajzi számon folytatnak őstermelői tevékenységet – áll a közleményben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik