Gazdaság

“Orbán a multik oldalára állt”

A DK alelnöke szerint a Fidesz egy, a magyarok generációit eladósító nemzetközi büntetést kockáztat a multi-adóparadicsommal.

A nemzetgazdasági miniszter jelentette be a múlt héten, hogy már 70 cég venné igénybe a növekedési adóhitelt, amivel összesen 542 milliárd forintnyi adó befizetését halasztanák el. A Költségvetési Felelősségi Intézet vette észre, hogy az Orbán-kormány a növekedési adóhitellel multinacionális vállalatok adóelkerülését segítheti – emlékeztet Varju László, a Demokratikus Koalíció alelnöke.

Mivel a jelentős adókedvezményhez hatszoros teljesítmény kell az egyik évről a másikra, a szabályozás kifejezetten a legnagyobb multicégekre íródott. Ezek a cégek annyi adó befizetését halaszthatják most el, amiből például 32-szer ki lehetne fizetni a KLIK tartozásait.

A DK szerint a multi-ellenességgel kampányoló Fidesz ezzel oly mértékben segítheti a multik adóelkerülését, amely miatt nemzetközi botrány robbanhat ki, Magyarország ellen eljárások indulhatnak. A több száz milliárd forintos büntetéseket pedig azok a magyar cégek és adófizetők fogják megfizetni, akikkel az Orbán-kormány most “rekordmagas adókat fizettet”.

A kevesek Magyarországán tehát azt is a sokak fizetik majd meg, hogy a legesleggazdagabb nemzetközi vállalatok még kevesebb adót fizessenek.

A Demokratikus Koalíció alelnöke szerint a Fidesz egy, a magyarok generációit eladósító nemzetközi büntetést kockáztat a multi-adóparadicsommal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik