Gazdaság

Felháborodtak a közalkalmazottak Lázár tervén

Nem ezt ígérte a kormány, átverve érzik magukat az állami dolgozók.

Több mint 100 ezer közszolgálati tisztviselő köréből a Kormány csupán 16 ezer járási kormányhivatali dolgozónak ígér 30 százalékos béremelést, miután minden tízediket kirúgja, írja közleményében a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete.

Ahogy fogalmaznak, a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum március 2-i ülésén Kovács Zoltán államtitkár az állami tisztviselői karra vonatkozó törvénytervezetet bemutatva jelezte, hogy a törvényjavaslat csak előkészítő anyag, a Kormány nem tárgyalta, az nem tükrözi a kormány álláspontját. Az eredeti tervek, a szakszervezetekkel eddig folytatott egyeztetés szerint 2016. július 1-tól közel százezer kormánytisztviselő helyzetét rendező új jogállási szabályozás lépett volna életbe és 38 milliárd forint elkülönített forrás felhasználásával érdemi bérrendezés következett volna be.

Mindez most elmarad. A Kormány csupán a járási kormányhivatalokban dolgozók helyzetét kívánja enyhíteni, miközben közülük is miben tizedikre állásvesztés vár. A KÉF munkavállalói oldalán képviselettel rendelkező szakszervezetek tiltakoznak és követelik az eredeti megállapodások betartását, és valamennyi közszolgálati tisztviselő számára béremelést 2016. július 1-től.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik