Gazdaság

Szaúd-Arábia egyre nagyobb kalamajkában van

Leminősítette Szaúd-Arábia – a világ legnagyobb nyersolajtermelője – államadós-osztályzatait a Standard & Poor’s, elsősorban arra a véleményére hivatkozva, hogy az alacsony olajárak markáns és tartós hatást gyakorolnak a szaúdi költségvetési és reálgazdasági mutatókra.

A nemzetközi hitelminősítő szerda este Londonban bejelentette, hogy a devizában és helyi valutában kibocsátott szaúdi államadósság besorolásait “A mínusz/A-2”-re rontotta az eddigi “A plusz/A-1”-ről. A szuverén devizaadósság “A mínusz” besorolása két fokozattal rosszabb az eddigi “A plusz”-nál, és az elsőrendű “A” kategória alsó szélét jelenti. Az új osztályzatok kilátása stabil.

A Standard & Poor’s a leminősítés indoklásában kiemelte, hogy nemrégiben hozzávetőleg 20 dollárral csökkentette a globális alaptípusnak tekintett Brent olajfajta 2016-2019 közötti átlagos árfolyamára adott előrejelzését. A hitelminősítő új prognózisa szerint a Brent hordója az idén átlagosan 40 dollár lesz, majd 2018-ig fokozatosan 50 dollárra emelkedik, és várhatóan a későbbi időszakban ezen a szinten marad.

Az S&P londoni elemzői kiemelték azt is, hogy a nyersolaj világpiaci árfolyama az azonnali és a határidős kötésekre egyaránt 70 százalékkal alacsonyabb, mint 2014 közepén, amikor az árfolyam süllyedni kezdett.

A Standard & Poor’s felidézi, hogy amikor legutóbb – tavaly októberben – felülvizsgálta és szintén leminősítette Szaúd-Arábia szuverén adósosztályzatait, 2016-ra még 55 dolláros, 2018-ra 70 dolláros Brent-átlaggal számolt.

A cég a most bejelentett újabb leminősítés indoklásában közölte, hogy nem vár érdemi hatást az olajárakra attól a termelés-befagyasztási megállapodástól, amelyet Szaúd-Arábia, Oroszország, Katar és Venezuela energiaügyi miniszterei kötöttek a héten. Az egyezség alapján a négy ország a január 11-i szinten fagyasztja be olajtermelését, ha más olajtermelők is csatlakoznak hozzájuk.

A Standard & Poor’s szerint ugyanakkor az egyezség a szaúdi és az orosz kitermelést magassági rekordon fagyasztaná be, a keresleti oldalon pedig a kínai gazdaság lassulása és a kínai adósságteher továbbra is az első számú globális kockázat.

Az S&P becslései szerint a szénhidrogén-szektor részesdése a szaúdi hazai össztermékből (GDP) tavaly 28 százalékra zsugorodott a 2014-ben mért 42 százalékról az olajárak meredek zuhanása miatt. A hitelminősítő szerint az áresés előtt ez a szektor a teljes szaúdi kivitel 80 százalékát, az államháztartási bevételek háromnegyedét adta.

A Standard & Poor’s az olajárak zuhanása miatt az előző, októberi felülvizsgálat idején jósolt 3 százalék helyett most már csak 2 százalékos átlagos éves növekedésre számít a szaúdi gazdaságban a 2016-2019-es időszakban, és a GDP-arányos idei folyómérleg-hiányra szóló prognózisát 14 százalékra emelte a korábbi előrejelzésében szereplő 6 százalékról.

A londoni elemzői konszenzus szerint az olajárak zuhanása még súlyosabb hatást gyakorol Oroszországra, a világ második legnagyobb olajtermelőjére, ahol a citybeli előrejelzések egyöntetűen recessziót jósolnak 2016-ra is a tavalyi visszaesés után.

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének iparági elemzői új, felülvizsgált prognózisukban közölték, hogy eddig az orosz hazai össztermék 0,5 százalékos idei visszaesésével számoltak, de ezt a várakozásukat 40 dolláros idei átlagos olajárat valószínűsítő becslésükre építették.

A cég nyersanyagpiaci stábjának új előrejelzése szerint azonban a Brent hordónkénti átlagára 2016-ban 31,25 dollár lesz, és a JP Morgan londoni elemzői emiatt most már 1,5 százalékos orosz GDP-visszaesést várnak 2016-ban.

A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays árupiaci elemzői szintén meredeken lefelé korrigálták olajár-prognózisukat, és új előrejelzésük szerint a Brent hordónkénti átlagára 2016-ban 37 dollár lesz az eddigi előrejelzéseikben szereplő 63 dollár helyett.

A ház elemzői ehhez igazították az orosz gazdaság idei teljesítményére szóló becslésüket is, és most már 1 százalékos orosz GDP-visszaesést várnak 2016-ban az általuk korábban jósolt stagnálás helyett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik