Gazdaság
fogaz(430x286).jpg (Array)

Magyar csoda: a Főgáz az államosítás után is nyereséges maradt

24.hu
24.hu

2016. 02. 17. 10:15

Legalábbis tavaly még így volt. Jókora nyereséget tett ugyanis zsebre a tavalyi első félévben a Főgáz, az állítólag nonprofit módon működő állami gázszolgáltató cég. A kormány értelmezése szerint ez a működés azt jelenti, hogy a tulajdonos nem vonja ki a nyereséget a vállalatból – írta a Népszabadság.

A Főgáz évtizedek óta nyereséges, miközben külföldi hátterű versenytársai, amelyek profitorientáltak, égetik a pénzt.

Az elvileg nonprofit állami közműcég, a Főgáz tavaly az első félévben 1,2 milliárd forint nyereséget ért el a fogyasztóitól származó bevételén. A vállalat 2015 egészében is milliárdos nagyságrendű profitot zsebelt be.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2016. február 26.
A Microsoft informatikai világcég magyarországi székháza az egykori óbudai Gázgyár területén létesült Graphisoft parkban, a főváros III. kerületében.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.