Gazdaság

Elmagyarázzuk egy percben, miért lenne rossz, ha tartósan csökkennének az árak

Pedig az ember elsőre azt gondolná, hogy az nem jó, amikor az árak nőnek. Ez valóban igaz lehet a pénztárcára nézve, de a defláció még rosszabb. Ugyanis a gazdaság zsugorodásához vezet egy olyan logikus sorrend eredményeképp, amikor a szereplők egymást dominóként lökik fel.

A magyar infláció emelkedése decemberben még 0,9 százalék volt, a tavaly nyár végén defláció is volt hazánkban. Az eurózónában is láttuk a defláció jeleit, az elmúlt évben többször is, jelentős mértékben.

Az infláció az, amikor az árak nőnek, drágulnak a termékek és a szolgáltatások. Ez elsőre nem hangzik túl jól, de az a nagy helyzet, hogy ennek az ellenkezője még nagyobb galibát is okozhat hosszú távon. Ez a defláció, amikor az árak csökkennek. Ettől minden gazdasági döntéshozó úgy fél, mint a tűztől, de vajon miért?

Ha csökkennek az árak, akkor a lakosság, vagyis a fogyasztók úgy döntenek, hogy elhalasztják a fogyasztást, mondva, “lesz az még olcsóbb is, minek vegyem meg most”. Az elhalasztott fogyasztásból az következik, hogy a vállalati szektor kevesebb terméket és szolgáltatást értékesít, magyarul csökken a kereslet a portékáik iránt.

Romlik ennek következtében a vállalati jövedelmezőség, visszaesik a cégek kibocsátása. Ebből aztán az fog következni, hogy a vállalati döntéshozók visszavágják a beruházásaikat és fejlesztéseiket az alacsony profit miatt, valamint elbocsátásokról döntenek. Ez természetesen magasabb munkanélküliséghez fog vezetni. Egyre kevesebb munka, egyre alacsonyabb jövedelem áll rendelkezésre a háztartások számára. Ez tovább erősíti a folyamatot, hogy a lakosság kevesebbet fogyaszt, a visszafogott kereslet ilyenkor már azért áll elő, mert akinek nincs munkája, az óvatosabban költ, vagy egy idő után egyáltalán nem lesz neki miből. Ez pedig még jobban felpörgeti az elhalasztott kereslet kérdését és a spirál egyre mélyebbre viszi a deflációban szenvedő gazdaságot, a csapdából pedig kemény változtatásokkal lehet csak kikerülni.

Ezen dolgozik most az Európai Központi Bank élén Mario Draghi, aki a gazdaságélénkítő, monetáris lazító programjának legfőbb céljaként az infláció növekedésének segítését tűzte ki, és a programot vélhetően nem fogja leállítani, míg az eurózóna inflációja vissza nem tér a kívánt 2 százalékhoz.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik