Gazdaság

Jön az állami lóvé a használt lakásokra

tuzson-bence(960x640).jpg (Array)
tuzson-bence(960x640).jpg (Array)
Már a jövő héten megjelenhet az otthonteremtési programról szóló, azt a használt lakásokra is kiterjesztő rendelet.

Az a cél, hogy minden magyar család a lehető legolcsóbban saját lakáshoz jusson, ezért várhatóan a jövő héten megjelenik az otthonteremtési program használt lakásokra vonatkozó rendelete – jelentette ki Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár vasárnap Budapesten.

A használt lakás vásárlásához a közfoglalkoztatottak is igénybe tudják venni a támogatást. Tuzson megjegyezte, hogy a korábbi igénylők másik lakásba költözve igénybe vehetik a támogatás azon részét, amit korábban nem tudtak lehívni.

Mint mondta, egy gyereknél 40, kettőnél 50, háromnál 60, négynél pedig 70 négyzetméteresnek kell lennie legalább az ingatlannak. A támogatás egységesen egy gyermeknél 600 ezer, kettőnél 1 millió 430 ezer, háromnál 2,2, négynél pedig 2,75 millió forint lesz.

Ezek a döntések visszamenőleges hatállyal, a már benyújtott kérelmekre is érvényesek lesznek és megszűnik a négyzetméterenkénti 350 ezer forintos értékplafon is.

A sajtótájékoztatón Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára kiemelte, hogy egyszerűsödnek a használt lakásokra vonatkozó feltételek, számos esetben növekednek a támogatási összegek, így még többen igényelhetik a kedvezményt.

Az államtitkár megjegyezte: a kormány álláspontja az, hogy a családi otthonteremtési kedvezményt is önrésznek kell tekinteni, ez összhangban van a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásával is, ezért az igénylőknek érdemes tájékozódniuk, mely pénzintézetek járnak el így.

Sereghajtóból az élmezőnybe

A nem hivatalos januári adatok alapján az államtitkár megemlítette, a várakozásoknak megfelelően több az új lakásra vonatkozó igénylés. Kiemelte, az elmúlt időben Lengyelországban arányaiban négyszer, Csehországban háromszor annyi lakás épült, mint Magyarországon.

Szerinte a program időszerű, mert lezárulhat vele a devizahitelezés korszaka, “amely új lakásokat alig, de eladósodást annál inkább hozott a magyar családoknak”. Az új otthonteremtési programtól a kormány azt várja, hogy jóval több lakás és ház épüljön, jóval több gyermek szülessen. Éppen ezért nem túlzás azt állítani, hogy az otthonteremtés pártokon átívelő nemzeti ügy – fogalmazott Dömötör Csaba.

Elhangzott, hogy eltörlik a regionális különbségeket a rendszerben, egységessé teszik a gyerekek után járó támogatást, ami így nem függ az otthon alapterületétől, ugyanakkor az igénybevételhez meghatároznak egy minimális lakásméretet – írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik