Gazdaság

Most vásároljon be rézből

A fű is alig nő, itt az alkalom, hogy az átlagpolgár képbe kerüljön valamelyest a globális fémpiacot illetően.

Idén nagyjából negyedével csökkent az ipari fémek ára a londoni fémtőzsdén (LME), mert a túlkínálat mellett a legfőbb fogyasztó Kína kereslete – a gazdasági növekedés ütemének lassulásával párhuzamosan – csökkent.

A világban felhasznált cink nagyjából fele, a réznek a 45 százaléka, az ólomnak pedig a 40 százaléka esik Kínára, így a kínai gazdasági növekedés miatti aggodalmak erősen befolyásolják a nyersanyagárak alakulását

– tudósít az MTI.

A londoni fémtőzsdén az irányadó réz ára a legkeresettebb, három hónapos határidőre 0,2 százalékkal, tonnánként 4680,50 dollárra csökkent kedden. Az alumínium ára ugyancsak 0,2 százalékkal tonnánként 1537,50 dollárra, a nikkelé pedig 0,8 százalékkal 8555 dollárra süllyedt. Ugyanakkor a cink tonnánkénti ára 1,6 százalékkal 1579 dollárra, az ólomé 0,7 százalékkal 1756,50 dollárra, az óné pedig 0,1 százalékkal 14 545 dollárra növekedett, köszönhetően a dollár enyhe gyengülésének és a kőolajárak emelkedésének.

Az utóbbi időben támogatta az ipari fémek árát, hogy kínai és más nemzetközi bányaipari, illetve fémfeldolgozó cégek a termelés visszafogásáról döntöttek.

Elemzők azonban arra figyelmeztettek, hogy nem valószínű így sem a túlkínálat gyors megszűnése.

Arra számítunk, hogy csak a jövő év második negyedében lesz valamiféle fundamentális javulás – mondta Helen Lau, az Argonaut Securities nevű ausztrál brókercég elemzője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik