Gazdaság

Az Uber betörhet a futárpiacra is

kisteherautó (kisteherautó, )
kisteherautó (kisteherautó, )

Az év vége sok cég életében nagy pörgést jelent. A futárcégek decemberben teljes kapacitással dolgoznak, az internetes vásárlás egyre nagyobb népszerűségének köszönhetően. Az iparág teljes árbevételén közel 1000 cég osztozik, és bár számuk valamelyest csökkent az elmúlt 3 évben, egy cégre jutó árbevételük még így is több mint 8 %-kal nőtt 2013-ról 2014-re, derül ki a Bisnode nemzetközi cégminősítő adataiból. Ráadásul a szektor bedőlési aránya is az országos átlag alatt van, azaz jó üzlet futárcéget működtetni.

Az országos átlaghoz hasonlóan az elmúlt néhány évben csökkent a szektor cégeinek száma, az idén december elején már csak 916 cég folytatott futárpostai tevékenységet Magyarországon. Két évvel ezelőtt ez a szám még 14 százalékkal magasabb volt, így meghaladta az ezret az iparágban tevékenykedők száma.

bisnode_1

A csökkenő cégszám azonban szerencsére nem a magas bedőlési aránynak (felszámolások és csődök cégszámhoz viszonyított aránya) köszönhető, ugyanis az iparág cégei a maguk 1,79 százalékos értékével az országos átlag alatt van. Az elmúlt 12 hónapban ráadásul kiemelkedően kevés céget számoltak fel: a hitelezők által indított eljárások száma csupán 17 volt, míg 2014-ben 42 cég ellen indult felszámolási eljárás. A kényszertörlések száma is csökkent valamelyest az elmúlt időszakban, mivel tavaly december óta 78 ilyen eljárást kezdeményeztek, 2014-ben pedig még 90-et. A végelszámolások száma alacsony szinten van a szektorban, évente mindössze 10-15 cég szűnik meg ezzel az eljárástípussal, derül ki a Bisnode adataiból.

bisnode_2

A Bisnode fizetési tapasztalat program adatai alapján jól látszik, hogy a szektor cégei átlagosan jobban fizetnek a magyar átlagnál. Az országos 70 százalékos átlaggal szemben a számlák majdnem 78 százalékát fizették időben a cégek. 2014-hez képest ráadásul javult is fizetőképességük, hiszen 2014-ben még csak a számlák 74 százaléka került időben kiegyenlítésre.

Nőtt az árbevétel és az eredmény is

A pénzügyi adatokat megvizsgálva láthatjuk, hogy a csökkenő cégszám ellenére az elmúlt években nőtt a szektor összesített árbevétele és adózás előtti eredménye is. Jelenleg az iparág 63 milliárd forintnyi bevételt termel. Az összesített adózás előtti eredmény is pozitív, ráadásul 2013-hoz képest a 2014-es eredmény gyakorlatilag megduplázódott. A jó eredmények ellenére azonban érdemes megjegyezni, hogy minimális új cég alakult idén a szektorban. 2015 első 11 hónapjában 32 ilyen vállalkozás jött létre egyéb postai vagy futárpostai főtevékenységgel, míg 2014-ben éves szinten 56 új cég alakult.

A legnagyobb vállalkozások igen jól teljesítenek, a 10 legnagyobb cég árbevétele teszi ki az iparág 68 százalékát. Ezek a vállalkozások kivétel nélkül nyereségesek voltak és két kivételtől eltekintve bőven 10 százalék felett növelték árbevételüket 2014-re. Keleti József, a Bisnode csoport Country Managere alapos tájékozódást és piacfelmérést javasol a cégalapítás előtt állóknak, mivel egy kívülről jövedelmezőnek tűnő ágazatban is lehetnek olyan piaci sajátosságok, melyeket még a cégalapítás előtt célszerű alaposan mérlegelni. A futárpostai tevékenység piacán például jól látszik, hogy míg a nagyok teljesítménye dübörög, és nem ritka egy év alatt az akár 30-40 százalékos árbevétel-növekedés sem, addig a kisebb vállalkozások esetében gyakran hasonló arányú bevételkieséssel kell szembesülnünk.

bisnode_3

A Bisnode adatai alapján látható, hogy a futárpostai tevékenység, különösen a nagy és stabil cégek számára jövedelmező vállalkozás.

A koncentrálódó piac megnehezíti a piacra való belépést is, azonban előfordulhat, hogy új kihívóval kell szembenézniük az iparág szereplőinek, mivel a személyszállítással indító Uber külföldön már futárpostai tevékenységgel is próbálkozik és üzletpolitikáját tekintve valószínűleg majd alaposan a piaci ár alá megy. Magyarországon az Uber támadásától a taxis cégeket megmentették ugyan, de mivel itt a taxisokénál kevésbé szabályozott piacról van szó, egy igen jelentős potenciális konkurenciával kell számolniuk a szektor vállalkozásainak. Az iparág teljesítménye láthatóan jó, a növekvő internetes kereskedelem is fokozza a szektorban rejlő potenciált, így az Uber nagy valószínűséggel itthon sem fogja kihagyni ezt a ziccert.

(A Bisnode csoport azon vállalatok adatik összesítette és vizsgálta, melyek 5320-as, azaz egyéb postai, futárpostai tevékenység főtevékenységgel vannak bejegyezve.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik