Gazdaság

Az állami vízfejhez került az Elmű-Émász részesedése

elmű (elmű, )
elmű (elmű, )
Rendkívüli közgyűlésen készítette elő az Elmű-Émász a beolvadás újabb lépését az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt.-be.

Az Elmű Nyrt. és az Émász Nyrt. hétfői rendkívüli közgyűlése döntött a közös tulajdonú Elmű-Émász Energiaszolgáltató Zrt.-ben lévő részesedésük átruházásáról az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. részére 2016. január 1-i hatállyal – derül ki a társaságok hirdetményeiből, amiket a BÉT honlapján tettek közzé hétfőn.

A rendkívüli közgyűléseken döntöttek az Elmű és az Émász Elmű-Émász Ügyfélszolgálati Kft.-ben fennálló részesedésének átruházásáról is az ENKSZ részére. Az üzletrészek 50 százalékát 2016. január 1-vel, másik 50 százalékát pedig 2017. január 1-vel adják át a társaságok.

A közgyűlések a határozati javaslatok szerint felhatalmazzák a két cég igazgatóságát, hogy meghozzanak minden olyan döntést, megtegyenek minden olyan nyilatkozatot, és aláírjanak minden olyan okiratot, ami szükséges az intézkedések végrehajtásához.

Egy fúzió rövid története

Az Elmű-Émász Energiaszolgáltató Zrt.-t 2015 augusztusában hozta létre az Elmű Nyrt. és az Émász Nyrt. azért, hogy ebbe a cégbe szervezzék az egyetemes szolgáltatási tevékenységet, majd pedig a cég részvényeit a tulajdonos RWE és a magyar kormány között kötött megállapodás értelmében átruházzák a nemzeti közműszolgáltatóra.

A német RWE energiakonszern tulajdonában lévő Elmű Nyrt. és az Émász Nyrt. együtt Magyarország egyik legnagyobb áramszolgáltató vállalata jelenleg. Az Elmű Budapesten és agglomerációjában, az Émász Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyében, valamint Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megye egyes részein mintegy kétmillió ügyfél számára biztosította az elmúlt évtizedekben az áramot.

A két cég kisfogyasztói számára 2016 januárjától az ENKSZ Zrt. nyújtja az egyetemes áramszolgáltatást – írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik