Gazdaság

Matolcsy szerint káros, ha a magyar állam bankokat vesz

Magyarországon egyedül az állam, a piac és a bankrendszer sem képes elérni azt a növekedési célkitűzést, amire az országnak a következő 25 évben szüksége van, a sikeres gazdaságpolitikai felzárkózáshoz újfajta gondolkodás kell – állítja Matolcsy György a Heti Válasznak adott interjúban.

A jegybankelnök a lap csütörtöki számában azt írta, hogy a következő 3-4 év gazdaságpolitikai és jegybanki gondolkodásának központjában a bankrendszer megújítása áll majd.

Elképzelése szerint a bankrendszer lehet az, amely az államhoz is és a piaci szektorhoz is kapcsolódva gyorsíthatja Magyarországon a modernizációt. A jegybank jövőképében – egyebek mellett – a bankrendszernek jövedelmezőnek kell lennie, 10-12 százalékos tőkearányos jövedelmezőségi szint lenne kívánatos. Ugyanakkor még csak most sikerült elérni, hogy a bankrendszer több év után először idén lesz szektorszinten nyereséges – írja Matolcsy.

Az MKB helyzetével, szanálásával kapcsolatban azt mondja: “a közszolgáltatásokban a közösségi tulajdon a fontos. A bankrendszerben azonban nem. A Magyar Nemzeti Bank, amikor szanálási eljárás alá vonta az MKB-t, az első pillanatban világossá tette, hogy – az egyébként már most sikeres – rendbetétel után privatizálni kell a bankot, ahogy a Budapest Bankot is.”

Matolcsy szerint “a bankrendszer esetében a tartós állami tulajdon nem csak felesleges, de káros is. A piacot erős szabályozáson keresztül lehet és kell jó irányba mozdítani.”

Kitért arra, hogy a jegybank ezért is támogatta a bankadó csökkentését. Ő személyesen most is úgy gondolja, hogy az a bank kapjon nagyobb bankadó-kedvezményt, amelyik vállalja, hogy a hitelezését bővíti.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik