Gazdaság

Erdős azonnal leállíttatná az EU-ban az ipari úton előállított méz behozatalát

“Amint megkaptam a “Eurofins” francia laboratórium által kiadott, és az EU belső piacán árusított kevert mézekre vonatkozó vizsgálati jegyzőkönyveket, levelet írtam Phil Hogan agrárbiztosnak azonnali ellenőrzések elrendelését kérve a kevert mézekben található importméz összetevőkre vonatkozóan. Megbizonyosodtam ugyanis, hogy jelen esetben a magyar és európai méhészeket és fogyasztókat veszélyeztető tendenciáról van szó” – jelentette ki Erdős Norbert európai parlamenti képviselő tegnap Strasbourgban.

Erdős Norbert megerősítette, hogy tegnap hivatalos levelet küldött Phil Hogan mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztos részére, amelyben segítségét kéri az ipari úton előállított, inkább cukorszirupnak tekinthető, és az EU-ba dömpingáron behozott importméz kiszűrésében. “Azonnali másodlagos méz-vizsgálatok lefolytatását kértem Biztos úrtól, valamint közös európai fellépést az ilyen mézek kiszűrésére” – tette hozzá a fideszes politikus.

A “Eurofins” francia laboratórium által kiadott, és az EU belső piacán árusított kevert mézekre vonatkozó vizsgálati jegyzőkönyvek egyértelműen bizonyítják, hogy a kevert mézekben található importméz összetevők komoly kockázatot jelentenek. A laboratórium fő üzenete szó szerint a következő:

A mágneses magrezonancia (NMR) profilalkotási teszt kimutatja a vizsgált méz atipikus spektrumát, és rámutat, hogy a termék hozzáadott cukrot tartalmaz. Megállapítjuk, hogy a vizsgált méz nincs összhangban az üvegén feltüntetett összetevői leírással.

Ez a csalássorozat nem csak a fogyasztók súlyos megtévesztéséhez és az uniós élelmiszerbiztonsági előírások semmibe vételéhez vezet, hanem hosszú távon az EU-ban előállított méz visszaszorulását eredményezheti a belső piacon. “Ma még versenyképes méhészeti gazdaságok mehetnek tönkre, magyar és európai emberek veszíthetik el a megélhetésüket, amelynek bekövetkeztét meg kell akadályoznunk” – emelte ki Erdős Norbert EP-képviselő. Pont ezért tüntettek cseh, bolgár, szlovén, lengyel és magyar méhészek a közelmúltban Brüsszelben.

“Kiderült az is, hogy sokan visszaélnek a fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásáról szóló 2011-es rendelet nem kellően szigorú előírásaival, az „EU-s és EU-n kívüli mézek keveréke” címke alkalmazásával” – mutatott rá a fideszes politikus. Hozzátette: pont ezért indítványozza a rendelet felülvizsgálatát. A csomagolás címkéjén tehát azt kellene feltüntetni, hogy a végtermékben felhasznált EU-n kívüli méz melyik harmadik országból származik, továbbá azt, hogy a kiszerelt termékben ez a tétel pontosan hány százalékos arányban van jelen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik