Gazdaság

Szerényen lassul Kína jövő évi gazdaságnövekedése

A Kínai Társadalomtudományi Akadémia (CASS) úgynevezett Kék Könyv jelentése szerint az ázsiai ország gazdaságnövekedése 6,6-6,8 százalékra lassul az idei mintegy 7 százalékról. A tanulmány szerint a kormány várhatóan mérsékelten növeli majd a költségvetés hiányát a gazdaság élénkítése céljából 2016-ban. Az idei harmadik negyedévben 6,9 százalékkal nőtt a kínai gazdaság éves összevetésben.

A kínai központi bank (PBOC) ugyancsak szerdán ismertetett jelentésében azzal számol, hogy idén 6,9 százalékkal nő a hazai össztermék (GDP), jövőre pedig 6,8 százalékkal bővül a gazdaság. A jegybank előrejelzése szerint a fogyasztói árak jövőre 1,7 százalékkal nőnek az idei 1,5 százalékos emelkedést követően, ami elmarad a kormány 3 százalékos inflációs céljától.

A kínai kivitel éves szinten az idei 2,9 százalékos csökkenés után jövőre 3,1 százalékkal nő, a behozatal idén 14,8 százalékkal esik, jövőre viszont 2,3 százalékkal bővül a jegybanki előrejelzés szerint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik