Gazdaság

Remek hírekről számolt be Rétvári államtitkár: nő a középosztály!

retvari-bence(960x640)(2).jpg (rétvári bence)
retvari-bence(960x640)(2).jpg (rétvári bence)

Két év alatt hatszázezren zárkóztak fel a középosztályba és a mélyszegénységben élők száma is 168 ezerrel csökkent – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára egy keddi budapesti konferencián, amelyen ismertette a KSH november végén a témában közzétett adatait.

Rétvári Bence arra hívta fel a figyelmet, hogy a szegénység és társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek száma óriási mértékben csökkent. Úgy fogalmazott: hatszázezerrel több ember van biztonságban, a biztos középosztályban, ők már nincsenek kitéve a lecsúszás veszélyének.

Az államtitkár szerint az adatok azt jelzik, hogy a munkahelyteremtésre, a munkavállalás ösztönzésére épülő kormányzati politika eredményei a szociális területen, a szegénység elleni küzdelemben is látható. Azt hangoztatta, hogy ha a magyar emberek elől elbontják az akadályokat, akkor a növekedés, a versenyképesség sikerének zálogai lesznek.

Még kevesebb szegény lehet, hála a KSH-nak

A Világgazdaság nem egészen egy hete számolt be róla, hogy jövőre megfeleződhet a szegények száma – papíron természetesen – ha a KSH átáll új egy új számítási modellre.

A KSH nem győzte magyarázni, hogy a létminimum nem azonos a szegénységgel, hanem az a küszöb, amely alatt különböző hiányokat szenvednek el az emberek

– hangsúlyozta a lapnak Ferge Zsuzsa szociológus.

25 éve együtt! Ünnepeljen velünk!

bonbons   Regisztráljon most és ajándék szakmai könyvet nyerhet!

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik