Gazdaság

Dzsihadista propagandát terjesztett egy 17 éves román kamasz

Dzsihadista propaganda gyanújával állított elő egy 17 éves fiatalembert Craiován a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) – jelentették kedden a román hírügynökségek.

A fiatalt azzal gyanúsítják, hogy dzsihadista szervezeteket támogató nyilatkozatokat, az Iszlám Állam által elkövetett lefejezéseket bemutató filmeket és életveszélyes fenyegetéseket tartalmazó üzeneteket terjesztett az interneten. Az ügyészek és a szervezett bűnözés elleni rendőrség nyomozói házkutatást tartottak kedd reggel a középiskolás fiú lakhelyén, ahonnan “dzsihadista propagandaanyagokat, dokumentumokat és számítástechnikai berendezéseket” foglaltak le, majd a fiatalembert kihallgatásra vitték.

Tudtak róla

Ovidiu Marincea, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szóvivője az Agerpres hírügynökségnek elmondta: a szolgálatnak tudomása volt a fiatalember radikalizálódásáról, és az erre vonatkozó információkat átadta az illetékes hatóságnak, a DIICOT-nak, amely átvette az ügyet.

Egy héttel korában szintén az SRI-től származó információk alapján a DIICOT Kézdivásárhelyen hajtott végre hasonló akciót, amelynek nyomán Beke Istvánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Szervezet (HVIM) helyi vezetőjét őrizetbe vették, akit másnap előzetes letartóztatásba helyeztek. Bekét – akinél petárdákat és airsoft-kellékeket találtak – azzal gyanúsítják, hogy Románia nemzeti ünnepén, a katonai parádé közben akart házi készítésű bombát robbantani saját üzlethelyisége előtt.

25 éve együtt! Ünnepeljen velünk!

bonbons   Regisztráljon most és ajándék szakmai könyvet nyerhet!

 

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik