Gazdaság

Milliók estek le egy pályázaton a helyettes államtitkárnak

szekszardi-borvidek(960x640).jpg (Array)
szekszardi-borvidek(960x640).jpg (Array)

Gál Pétert januárban nevezték ki a földművelésügyi tárca helyettes államtitkárává, szeptemberben pedig a lehetséges maximális összeget nyerte el egy fiatal vállalkozókat támogató pályázaton – írta a Blikk. GLP Bormarketing Kft. nevű cégét (amivel a pályázatot nyerte) szintén idén jegyezték be, júniusban, a pályázatot pedig júliusban adta be a 33 éves gazda.

A pályázati kiírás célja a foglalkoztatás növelése volt az Új Széchenyi Terv keretében. Ha kíváncsi, mit derített még ki a lap a helyettes államtitkár eddigi vállalkozói ténykedéséről, kattintson.

A Földművelésügyi Minisztérium kedden délután reagált a Blikk hírére. Szerintük a sajtóban több helyen is pontatlan információk jelentek meg a Gál Péter, eredetvédelemért felelős helyettes államtitkár (FM) tulajdonában álló cég sikeres pályázatáról.

A cég 2014 szeptemberében – hónapokkal Gál Péter helyettes államtitkári kinevezését megelőzően! – nyert el pályázati úton három millió forint vissza nem térítendő, utófinanszírozású támogatást.

Mint írják a pályázati konstrukció alapvető célja a mikrovállalkozások indítását tervező 35 év alatti fiatalok segítése volt, tehát – ellentétben a sajtóban megjelent félreértelmezésekkel – nem a már meglévő vállalkozások foglalkoztatottság-növelésére irányult. A támogatás kiírásában és elbírálásában a Földművelésügyi Minisztériumnak nem volt szerepet. Az elnyert pályázati forrással a cég rendben elszámolt.

A pályázat benyújtásának és elbírálásának időpontjában Gál Péter a szőlő- és bortermelők érdekképviseleti szervezeténél, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsánál állt alkalmazásban. Helyettes államtitkári kinevezését 2015. január végén kapta meg. Ezt megelőzően 2012 őszétől szőlő-bor szakértőként segítette a Vidékfejlesztési Minisztérium munkáját részmunkaidőben. Gál Péter alapító tagja a Junibor – Fiatal Borászok Egyesületének.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik