Gazdaság

Egyre több a fogyatékosság-barát munkahely Magyarországon

kerekesszékes ember (kerekesszék)
kerekesszékes ember (kerekesszék)
Már ötven hazai szervezet büszkélkedhet a Fogyatékosság-barát Munkahely címmel, amely szám a december 3-i díjátadón további 14-gyel fog nőni. A tapasztalatok szerint amelyik cég egyszer pályázott, az szinte kivétel nélkül megújítja a címet, így a program hatása hosszú távon is érvényesül.

Évről-évre egyre több fogyatékosság-barát munkahely létesül hazánkban, csak idén tavasszal 26 szervezet nyerte el a Fogyatékosság-barát Munkahely címet – írják közleményükben a kezdeményezés képviselői. Velük együtt összesen 50 magyarországi szervezet büszkélkedhet az elismeréssel, amit 2010 óta a Salva Vita Alapítvány ad át minden évben.

Míg az első években még intenzíven kellett toborozni a cégeket, hogy vállaljanak fejlesztéseket a fogyatékos emberek foglalkoztatása terén, mostanra megváltozott a helyzet és egyre több cég jelentkezik a pályázatra. Ráadásul, amelyik cég egyszer pályázott, az szinte kivétel nélkül megújítja a címet, amire kétévenként van lehetőségük. A program pozitív hatása tehát hosszútávon is érvényesül – állítja a Fogyatékosság-barát Munkahely programot működtető Salva Vita Alapítvány ügyvezetője, Vég Katalin.

Idén december 3-án díjazzák ismét a pályázó cégeket, akikről annyit lehet tudni, hogy összesen 29 díjazott lesz, közülük 14 új pályázó, 15 pedig megújítja a már birtokolt címet. Idén először a díjat adományozó testület különdíjjal is jutalmazza azokat a címüket megújító szervezeteket, akik az egyes területeken kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A díjat az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Amerikai Kereskedelmi Kamara, a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület és a Salva Vita Alapítvány közösen adják át.

Valódi értéknek tartják

A díj valódi értékét az adja a kezdeményezők szerint, hogy a pályázó munkahelyek nem jövőbeli tervek, hanem egy már megvalósított rövidtávú, három hónapos fejlesztési időszak után érdemlik ki a címet. A díjjal együtt a munkahelyek kötelezettséget vállalnak a fogyatékos munkavállalók foglalkoztatásának elősegítése érdekében kidolgozott középtávú, két éven belül záruló fejlesztési terveik megvalósítására is. A korábban védjegyet szerző cégek visszajelzései alapján a díjnak kézzelfogható haszna van a munkaerőpiacon is, hiszen sok fogyatékos munkavállaló kifejezetten azért jelentkezik hozzájuk, mert bízik abban, hogy a logót használó cég szívesen fogadja jelentkezését. Így ezek a cégek nagyobb létszámú jelentkezőből válogathatnak a felvételi folyamat során.

Magyarországon a fogyatékos emberek erősen alulreprezentáltak a munkaerő-piacon. 2011-ben foglalkoztatási arányuk 18,1%, munkanélküliségi rátájuk 24,9% volt. Ugyanezek az arányok a változatlan munkaképességű emberek esetében 60,9 százalék és 10,2 százalék voltak ugyanebben az időszakban. Mind a foglalkoztatottsági, mind a munkanélküliségi rátát illetően Magyarországon a legnagyobb a különbség a fogyatékos és a nem fogyatékos emberek között az Európai Unióban (Forrás: Eurostat). Noha a fenti arányokat tekintve van hová fejlődnünk, Vég Katalin szerint a munkáltatói oldalon tapasztalható pozitív hozzáállás és az elmúlt években megvalósult jó vállalati gyakorlatok bizakodásra adnak okot.

A Fogyatékosság-barát Munkahely díjat a Salva Vita Alapítvány hat évvel ezelőtt vezette be azzal a céllal, hogy elősegítse az álláskereső fogyatékos emberek és a foglalkoztatásukra nyitott munkáltatók egymásra találását. Az elismerés egyre inkább védjeggyé válik, hiszen a pályázati rendszert szigorú előírások és minőségbiztosítási eljárás jellemzi: a Fogyatékosság-barát Munkahely logó használatát elnyerő munkáltatóknak az Európai Minőségmenedzsment Alapítvány (EFQM) Kiválóság Modellje alapján kidolgozott koncepciónak kell megfelelniük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik