Gazdaság

Plázastop: a CBA nem tudta nem megkapni a felmentéseket

cba(960x640)(1).jpg (cba, bolt, )
cba(960x640)(1).jpg (cba, bolt, )

2014 december elején kérte ki a 444.hu az összes minisztériumi határozatot, amit a plázastop alóli felmentések ügyében hoztak, nem kapták meg, csak később egy bírósági döntés nyomán. A portál megnézte, kik kaptak felmentést a plázastop alól, és még a belvárosi ingatlanpanama egy szálát is megtalálták.

A plázastop értelmében 2012. januárjától Magyarországon nem építhető 300 négyzetméternél nagyobb kereskedelmi egység, viszont a gazdasági miniszter egyes esetekben felmentést adhat a szigorú szabály alól. A döntési kritériumok nem sok segítséget adnak a pályázónak, meglehetősen szubjektív szempontok szerint döntenek az esetleges kegyelemről. 2015-től változott a szabály, a tiltott méretet felrendezték 300-ról 400 négyzetméter fölé, a döntés pedig a Nemzetgazdasági Minisztériumtól egy kormányhivatalhoz került.

A 444 idén nyáron kapta meg 3 év kiperelt papírjait a nemzetgazdasági tárcától, a dokumentumokból állításuk szerint egyértelműen kiderül, hogy

vannak olyan üzletláncok, amelyek egyszerűen nem tudják nem megkapni a felmentést.

Ilyen például a CBA (CBA-Baldauf Kft., CBA-DL Kft., CBA Kereskedelmi Kft., CBA Magyar Élelmiszer Kereskedelmi Kft), ezzel szemben például a Penny, a Lidl, az Aldi, a Metro vagy a Tesco egyetlen alkalommal sem kapott felmentést.

A CBA-hoz hasonló helyzetben van a Coop és a Reál is, ha ők kérnek, kérésük meghallgattatik. 

A portál emlékeztet: a kormányhoz dörgölőző élelmiszeres cégek máskor is jobban jártak, mint a multi-láncok: a vasárnapi zárva tartáskor is jobban jártak, fogyasztóvédelmi bírságot is kevesebbet fizetnek.

Érdekes anomália az időben

Egy másik érdekes szálat is megtaláltak: 2012 májusában döntöttek plázastop ügyében egy L. V. Regal nevű cég kérelméről. A 713 négyzetméteres fővárosi helyiségben kávézót, ékszerüzletet és divatáru kereskedést akartak nyitni, később módosították a kérelmet, kivették belőle az ékszerüzletet. Mindkét körben megkapták a felmentést – számolnak be az esetről. Az V. kerületi Váci utca 25. szám alatt található ingatlannak először bérlője lett a L. V. Regal, majd később meg is vásárolhatták az ingatlant az akkor még Rogán Antal vezetése alatt álló kerülettől. A szerződést 2012-ben írták alá.  A cég az övezeti átlagárhoz képest összesen 27,6 millió forinttal kevesebbért jutott a helyiséghez, a bérlőknek járó 30 százalékos kedvezményt nem kapták meg. Az adás-vétel idején a cég tulajdonosa Baranyi Vince volt, akinek neve korábban egy rákosmenti ingatlanügyben került elő. Az ingatlan sorsa sokakat érdekelhetett, hiszen a Vizovicki-birodalmat lehallgató Nemzetbiztonsági Szakszolgálat egy 2012. márcusi beszélgetést dokumentáló leiratában is szót ejtenek róla.

A portál meg is jegyzi azt az érdekes momentumot, hogy a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat által lehallgatott Vizoviczki-birodalomban 2012. március 30-án tényként tudtak beszélni egy Váci utcai hely közelgő megnyitásáról, amit csak egy hónappal később, május 3-án mentett fel aláírásával a plázastop alól Matolcsy György.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik