Gazdaság

A befektetés művészete – műkincset, de hogyan?

Valósággal szárnyal a műkincspiac. Értékálló befektetés, művészeti érték és presztízs egy helyen, mindez úgy, hogy a megszerzett kincs fittyet hány a pénzpiac sok, olykor komoly szereplőket tönkretevő mozgásainak. Hosszútávon legalábbis.

A műkincspiac évek óta szárnyal, ennek számos oka van. Az egyik éppen a válság és a pénzpiac kitartó hektikussága, a nagy gazdasági pánikrohamok. Ilyenkor óhatatlanul előretörnek az olyan hagyományos befektetési formák, mint a nemesfém vagy éppen a műkincs. Utóbbi annyira, hogy  műkincs alapok segítségével már nem kell festményeket hajkurásznunk, ha ebben a szegmensben akarunk befektetni.

Egy neves amerikai egyetemen nemrég készült tanulmány szerint az elmúlt 50 évben a műkincs-befektetéseken elérhető hozam jóval magasabb volt, mint amiben a részvénypiacokon lehet reménykedni. Ehhez az elmúlt bő évtized áremelkedése is kellett, ám szakértők ezzel együtt is arra figyelmeztetnek: a műkincs hosszú távú befektetés, a gyors és kockázatos meggazdagodás hagyományos helyszíne pedig maradt a részvénypiac. Ha nem értünk hozzá, rövid távon könnyen bukhatunk is műkincseinken.

Természetesen a piac nem zárja ki azokat sem, akik hozzáértés nélkül költetnének művészeti alkotásokra. Könnyen találunk olyan befektetői tanácsadót, aki ért a műkincsek kereskedéséhez is. Aki festményt, szobrot, rajzot, eredeti fotót vagy más műalkotást vásárol, hagyományosan akkor teszi, ha a tárggyal szívesen él együtt utána, örömét leli benne. Kivéve, ha kizárólag befektetési céllal vette – ilyenkor nem ritka az sem, ha az új tulajdonos nem is viszi haza a megvásárolt művet.

Aki csak befektet, általában jobban jár, ha portfóliója részének választ műkincset vagy ilyen alapot. És hogy mit érdemes venni? Ezt érdeklődési körünk és pénztárcánk szabja meg, bár általánosságban elmondható, hogy szárnyalnak a második világháború utáni és a kortárs művészek. És nem csak a gazdagok kiváltsága ma már ez a piac, hiszen ha vállaljuk a kockázatot és nem akarunk gyors megtérülést, olcsón juthatunk fiatal művészek munkáihoz. Ha viszont nem vagyunk szakértők, akkor profi segítség nélkül messze kerüljük ezt a szegmenst.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik