Gazdaság

Paks 2: Putyin számára lopnak a Védegylet szerint

Hétfőn a kormány nyilvánosan is elismerte, amit a magyar közvélemény eddig csak közvetve tudhatott: azért nem írták ki 2013-ban a már előkészített nemzetközi tendert, mert felismerték, hogy nyílt versenytárgyaláson nem a Roszatom nyerne. Ezt érti Lázár János azon, hogy Brüsszel azért vizsgálja kritikusan az oroszokkal létrehozott beruházási csomag gazdaságossági paramétereit, mert “a bizottság az európai nagyvállalatok szálláscsinálójaként” jár el – írta a Védegylet az MTI-nek eljuttatott (OS) közleményében.

Valóban, az Orbán-Putyin paktum 2014 januári bejelentése után a tenderdokumentáció kidolgozásában részt vett szakértők elmondták a sajtónak: “a beruházás tervezett fajlagos ára megawattonként 1-1,5 millió, összesen tehát legalább 2,4 milliárd dollárral több, mint a fejlett országokban publikált árak. Csak találgatni lehet, hogy miért.” – tették hozzá.

A kormány célja, hogy Moszkva minél többet nyerjen a leállításon?

Ráadásul a kWh-kénti 30-35 Ft, önköltségi ár nem tartalmaz Paks2 számra hasznot – amit résztulajdonosként minden magyar polgár okkal kifogásolhat. A bolton tehát csak a hitelező, a kivitelező, urán-rúd szállító keres, de nagyon. Az önköltségi ár az ugyanilyen atomreaktorral, ugyancsak a Roszatom által építendő, ugyancsak orosz hitelből finanszírozott – céges, nem piacra termelő – finn erőmű esetében kevesebb, mint feleekkora lesz – jelentette ki közleményében a szervezet,

Lázár közölte: “Paks megy előre” – azaz a kormány célja, hogy Moszkva a lehető legnagyobb pénzt tudja majd felszámítani a tervezési költségekre és az elmaradt haszonra, amikor Brüsszel végül leállítja a menetet – összegzett a Védegylet Egyesület.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik