Gazdaság

Csányi Sándornak még annál is több pénze van, mint azt eddig gondoltuk

Idén is megjelent a Forbes leggazdagabb magyarokat rangsoroló listája, a legnagyobb meglepetés Csányi Sándor vagyonának a mérete, annyi pénzt tart a szingapúri Sertorius alapjában, mint amennyit a hazai Bonafarm-csoport (Pick, Mizo, Délhús, Csányi Pincészet) ér, ez pedig 64,5 milliárd forint.

A Forbes legújabb listája szerint, ami a napokban fog megjelenni, Csányi összvagyona 287,9 milliárd forint.

Így a magyar üzletember átlépte az 1 milliárd dolláros küszöböt, amivel bekerült a Forbes World’s Billionaires listájára. Csányi vagyonát tavaly még „csak” 159,5 milliárdra becsülték.

A Forbes vagyonbecslése a következő: vették a tavalyi, szintén általuk becsült vagyont, amihez hozzátették az összes tulajdonának értéknövekedését, érdekeltségeiből befolyt összes jövedelmét, majd most először a szingapúri szálat is.

A Forbes mellett a Napi.hu is minden évben csinál leggazdagabb magyarok listát, idén májusi kiadványukban ők még nem szerepeltették a szingapúri pénzeket, így ők 165 milliárdot becsültek Csányinál.

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója az MLSZ RangAdó díjátadó gáláján a telki edzőközpontban. MTI Fotó: Illyés Tibor
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója az MLSZ RangAdó díjátadó gáláján a telki edzőközpontban.
MTI Fotó: Illyés Tibor

Az OTP-vezér mögött

A Forbes szerint a második Gattyán György pornómilliárdos, 165,4 milliárd forintos vagyonnal, ő a Napi.hu gyűjtésében csak hatodik volt, 90 milliárddal. Gattyánról mostanában szinte csak a NAV-vizsgálatok miatt írunk, gigabírságot szabtak ki rá áfaelkerülés miatt.

A lista harmadikja Bige László, Csányi nagy riválisa, 157,3 milliárdos vagyonnal, a Napi.hu-nál ő a második volt, 160 milliárddal. A Nitrogénművek tulajdonosáról azt beszélik, 350 millió eurós beruházásba kezdett Pétfürdőn.

Negyedik Demján Sándor, aki nemrég adta el a TriGránit ingatlanportfóliójának jelentős részét, az üzleti lap szerint idén 125 milliárdos vagyonnal rendelkezik. (A Napi.hu szerint 93 milliárddal még májusban.)

Az ötödik Széles Gábor jobboldali médiamágus, a Videoton Holding birtoklója, a Forbes szerint 125 milliárdja van, a Napi.hu szerint 92.

Futottak még

Hatodik Simicska Lajos, aki nem Csányi Sándorral, mint Bige László, hanem Orbán Viktorral van nagy versenyben, bár nem pénzügyi téren. A Forbes szerint mindenesetre 112 milliárd forintja van.

A Videoton FC tulajdonosa, az ingatlanmágnás Garancsi István idén 44,3 milliárddal a 20. a Forbesnál és 36. a Napinál, Mészáros Lőrinc exgázszerelő pedig épphogy felfért a Forbes 33-as listájára, a harmincadik, a Mészáros és Mészáros Kft. tavaly 9,8 milliárdos forgalommal zárt.

Kép: MTI / Vajda János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik