Gazdaság

A Metropolitan élen jár a duális képzésben

Hogyan kell elképzelni a duális képzést a felsőoktatásban, amire szeptembertől van lehetőség? Úgy, ahogy a Budapesti Metropolitan Főiskolán művelik. A Process Solutions számviteli és bérszámfejtési outsourcing szolgáltató cég elsők között csatlakozott a duális képzés programjához, aminek részleteibe az ügyvezető igazgató Babos János így avat be minket.

A duális képzés a főiskola kezdeményezésére indult, most 2015. szeptemberétől, ahogy meglett a törvényi háttere, az előkészítés pedig majdnem egy éve zajlott. Babos János meglátása szerint a Metropolitan nagyon hamar megtalálta a lehetőséget, ezért is tudtak rögtön elindulni a duális képzéssel.

Így épül fel a duális képzés

A cégnél sokan dolgoznak diákként, a normál gyakornoki program keretében, innen jött az ötlet, hogy bekapcsolódjanak a duális képzésbe is. Úgy érzik, ebből cégük is profitálhat. A lényeg, hogy a főiskola adja az elméleti, a cég pedig a gyakorlati képzést.

A hallgatók tanulmányi idejét 4 db 13 hetes részre osztják. A képzés az elmélettel indul, de mivel a Process Solutions-nak fontosak a számviteli, adózási, szoftverkezelési ismeretek, ezért a hallgatók már egy egyhetes tréningen is részt vettek náluk, még mielőtt elkezdődött volna a gyakorlati blokk, ami munka és tanulás egyben.

A törvényi előírás szerint fizetést is kapnak a diákok, a minimálbér kb. 60 százalékát, egész évre, arra az időre is, amikor tanulnak, meg arra is, amikor dolgoznak a cégnél. Tanévenként 880 óra gyakorlatot lehet teljesíteniük a hallgatóknak, tanulmányaik mindhárom évében.

A duális képzésre egyébként külön felvételizni kell – azok jelentkezhetnek, akik az alapszakra már bejutottak -, a cégnél pedig külön felvételi eljáráson kell keresztül esniük, hasonlón, mint amelyet a gyakornokok kiválasztásánál is alkalmaznak (amely többek közt angol nyelvi, logikai, pszichológiai és IQ-tesztet, és egy szóbeli interjút tartalmaz).

Fotó: Pál Anna Viktória
Fotó: Pál Anna Viktória

Közös érdek

A Metropolitannek is jó a duális képzés, mert ettől versenyképesebb, többet tud nyújtani a hallgatóknak, akik testközelből szerezhetnek valódi tapasztalatot a szakterületükről – mondja Babos János.

A cég eddig is előszeretettel vett fel pályakezdőket, akiket kiképzett 3-5 év alatt, hogy azután szeniorként (középvezetőként) dolgozhassanak náluk. Mint a cégvezető kifejtette, az ő szakmájuk dinamikusan fejlődik, s komoly harc megy a fiatal tehetségekért, mivel jelenleg ezen a szakterületen munkaerőhiány van. A duális képzés nekik abban segít, hogy még korábban megtalálják leendő munkatársaikat. Elvárják a gyakornokoktól, hogy rendesen, odaadással tanuljanak, dolgozzanak, ehhez mentort adnak, megfelelő feladatokat, olyan környezetet, ahol az angoltudásukat is tudják fejleszteni, és a szakdolgozatukat is el tudják készíteni. Vagyis maximálisan igyekeznek segíteni őket abban, hogy sikeresek legyenek mind a tanulmányaik, mind a munka területén. A fejlődés közös érdek – szögezte le.

A főiskola ehhez a legjobb cégeket igyekezett megtalálni, így pl. az OTP és a Deloitte is részt vesz a programban – említette meg Babos János. Ők pedig remélik, hogy megtalálják a legjobb diákokat, és hogy ezáltal hosszú távon képesek lesznek a cégnek biztosítani a jól képzett munkaerőt. Abban bíznak, hogy a duális képzésben résztvevők közül minél többen, akár mindnyájan náluk fognak majd dolgozni, ahogy azt eddigi a gyakornokaik is tették. És mivel ők már ismerni fogják a céget belülről, ott lesz gyakorlatuk, nem pályakezdőként fogják majd kezelni őket a főiskola után, hanem teljes értékű munkavállalókként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik