Gazdaság

Ezért vásárolunk egyre több saját márkás terméket

A magyar vásároló árérzékeny - de ebben semmi hungarikum nincs. Mindenütt, ahol jelen vannak a diszkontok, egyre nagyobb arányban vásároljuk a saját márkás termékeket. Elemzés.

Kereskedelmi márkás élelmiszert, háztartási vegyi árut és kozmetikumot a magyar fogyasztók az idei első félévben mintegy 240 milliárd forintért vásároltak, ami 7 százalékkal több mint tavaly január-június között. Élelmiszernél a láncok saját márkás termékei az első hat hónap során közel 210 milliárd forint forgalmat bonyolítottak le. Ez a mért kilencven élelmiszerkategória teljes forgalmának majdnem harmadát jelenti. Háztartási vegyi áru és kozmetikum kereskedelmi márkáinál hetven kategóriából legutóbb január-június között kerekítve 30 milliárd forint bolti bevételt regisztráltak. Ez 19 százalékot jelent a teljes forgalomból.

Értékben a legnagyobb a kereskedelmi márkás élelmiszerek piaci részesedése állateledelnél és mélyhűtött termékeknél – 53, illetve 49 százalékkal. Legalacsonyabb pedig alkoholos italoknál (14%) valamint édességnél (17%). Miért választanak a vevők egy boltban kereskedelmi márkás terméket? A Nielsen húsz európai országban végzett felmérése megállapította: a láncok saját márkáinak magyar vásárlói közül 58 százalékot motivál, hogy ezek az árucikkek kevésbé drágák, mint a márkatermékek. „Jó ár/érték viszonyt képviselnek”, ez 44 százalék véleménye. Azt mondja 37 százalék, hogy minőségük ugyanolyan jó, mint a márkatermékeké. „Javul a minőségük” – a magyar megkérdezettek 19 százaléka szerint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik