Gazdaság

Szijjártó: nekünk az a fontos, hogy tudunk-e tojást szállítani Eritreába

Új világrend jön, amelynek lesznek győztesei és vesztesei – kezdte előadását Szijjártó Péter külgazdasági miniszter a Figyelő TOP200 Konferenciáján. Szijjártó 20 perces előadást tartott, utána válaszolt két kérdésre, majd elindult a következő programjára, latin-amerikai külügyminiszterekkel tárgyalni a déli nyitásról.

Szijjártó szerint ahhoz, hogy a győztesek közé tartozzunk, a kormánynak stratégiai döntéseket kell hoznia. Ehhez új együttműködésre van szükség a hazai nagyvállalatok és az állam között, különösen a magyar export területén. A Külügyminisztérium ebben tud segíteni, mondta.

A külügy új gazdasági irányávonalával nem degradáljuk a magyar külügyi adminisztráció hagyományos törekvéseit, de nekünk most az a fontos, hogy sikerül-e magyar cégeknek megnyerni az egyiptomi vonattendert, illetve tudunk-e tojást szállítani Eritreába – mondta.

Szijjártó előadásában többek között elhangzott:

  • Létrejött egy magyar gazdasági modell. Ez meghaladta azt a régi közgazdasági modellt, hogy választani kell a költségvetési szigor, és a gazdaság élénkítés, a beruházás-ösztönzés mellett. Mi mindkettőt végrehajtottuk. Ennek bizonyítéka, hogy 4 millió 251 ezer ember dolgozik, mert a vállalatok jól teljesítettek.
  • Hazai autógyártók: van jó és van rossz probléma. A német autógyártók túlsúlya a magyar ipar teljesítményében szerinte egy jó probléma. Erre bizonyíték, hogy idén 16 százalékos növekedést mutatott fel a hazai autóipar. Ez a jó hír, ezzel kellene foglalkoznia a sajtónak.
Fotó: Berecz Valter
Fotó: Berecz Valter

A miniszter végül felsorolta hat pontját, amellyel szerinte a kormány a vállalatokat, a külgazdaságot „helyzetbe hozza” a következő években.

  • Uniós források hatékonyabb felhasználása. A következő ciklusban 60 százalék jut gazdaságfejlesztésre. Emellett megduplázzák a K+F tevékenységet (a Közép-Magyarországi régióra is), illetve előtérbe helyezik a digitális fejlesztéseket, a cél, hogy 2018-ra minden háztartásban legyen szélessávú elérés.
  • Adócsökkentések és kiszámíthatóság. Az adórendszert a fogyasztási adók felé terelik, ez a kormány szándéka. De például az SZJA 15 százalékra csökkent, ami szintén a kiszámíthatóságot erősíti.
  • A bürokratikus terhek visszaszorítása – 10 milliárd forinttal csökkennek a cégek költségei, az igazgatási határidők rövidülése a bürokrácia-csökkentés miatt. És persze lesz 278 új kormányablak is.
  • Az oktatás átszervezése. Sokkal több mérnököt képeznek, mint korábban. Létrejött az Audi felsőoktatási centruma, amely mérnöki szinten képzi a munkaerőt. Szombathelyen beindult a gépészmérnök képzés és általában a szakképzés duális rendszere is jól teljesít.
  • Közlekedésfejlesztés. A következő években 510 km gyorsforgalmi út fog épülni, és az elővárosi közlekedésre 150 milliárd forint fog jutni.

A Figyelő konferenciáján csaknem 200 vállalati topvezetőt és gazdasági döntéshozót hívtak meg. Idén a nemzetközi multik és a hazai cégek együttélése volt a téma.

Fotó: Berecz Valter
Fotó: Berecz Valter

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik